2020. március 23., 08:00

Neymar: háromszoros igen a Barcának!

A futballvilág legmagasabban jegyzett játékosai közé tartozó Neymar ismételten leszögezte, hogy mindenképpen vissza akar térni előző csapatához, az FC Barcelonához.

Neymar01
Fotó: TASR/AP

A francia PSG-ben légióskodó brazil játékmester tántoríthatatlan eltökéltségéről a Sport katalán lap adott hírt vasárnap.
Az újság kiemelte, hogy a 28 éves futballistát június 30-ig köti szerződése a párizsiakhoz, így nyártól csapatot válthat, s választottja nem lehet más, mint régi együttese, a spanyol bajnoki címvédő Barcelona. Neymart 2019 októbere óta próbálták rávenni a PSG-nél a szerződéshosszabbításra - sikertelenül.

Nemcsak a brazil vágyik vissza a katalán fővárosba, a Barca klubvezetői is azon dolgoznak, hogy visszaszerezzék korábbi játékosukat. Ehhez mélyen a kasszába kell nyúlniuk, hogy "engedékennyé" tegyék az amúgy katari tulajdonban levő PSG-t a Transfermarkt nemzetközi adatbázisa szerint 160 millió euróra taksált Neymar átengedését illetően. A Barca vezérkarának álláspontját jelentősen erősíti, hogy a csapat világsztárja, az argentin Lionel Messi is lándzsát tört a brazil visszahozatala mellett.

Neymar minden idők legdrágább igazolásaként 222 millió euró fejében távozhatott Barcelonából 2017 nyarán Párizsba.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.