2021. június 15., 14:02

Németh Szilárd távozik, a DAC korábbi mestere lesz a KFC Komárom új vezetőedzője

Közös megegyezéssel nem újítottuk meg Németh Szilárd szerződését, akinek köszönjük az elmúlt fél évben elvégzett sikeres munkáját és további sok szerencsét kívánunk! – tette közzé hivatalos oldalán a komáromi labdarúgóklub.

KFC Komárom
Fotó: facebook.com/kfckomarno

Az új vezetőedző Radványi Miklós, aki edzői pályafutása során a Dunaszerdahely, Szenc, Frýdek-Místek, Miava, Mezőkövesd, Bős, Garammente, illetve legutoljára Zólyombrézó csapatát irányította és kilenc év után ülhet le újra a komáromi kispadra

- közölte a klub.

Radványi Miklós a KFC hivatalos oldalán elmondta, azért fogadta el a KFC ajánlatát, mert megtetszett neki az a projekt, ami Komáromban épül.

Amikor Zólyombrézón voltam, közelről láthattam, hogy milyen ez a csapat és hogy lehet ezzel a csapattal dolgozni, meggyőztek az érvek. Szeretnék hosszabb távra tervezni, ezért írunk alá 2+1 éves szerződést, egy koncepciót szeretnék kialakítani”

– tette hozzá.

Új csapata céljairól szólva a vezetőedző elárulta:

szeretnének előrébb végezni, mint a tavalyi szezonban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.