2020. augusztus 4., 14:14

Németh Krisztián távozik Dunaszerdahelyről

A 2020/21-es idénynek már Németh Krisztián és Dušan Lalatović nélkül vág neki a DAC.

Fotó: fcdac.sk

A 37-szeres magyar válogatott Németh Krisztián idén februárban igazolt a DAC-hoz, a már zajló szezon közben, amelyet rövidesen félbeszakított a koronavírus-járvány. Ezért is mindössze egyetlen bajnoki és egy kupamérkőzésen lépett pályára, összesen 45 percet futballozva.

A bajnokság újraindítása előtt sem kedvezett neki a csillagok állása, hiszen júniusban, csak pár nappal a rájátszás kezdete előtt balszerencsés módon eltört egy csont a jobb lábfejében, és azóta harcképtelen volt. 

Dušan Lalatović is az idei esztendő elején érkezett Dunaszerdahelyre. A magyar útlevéllel is rendelkező szerb középső védő a téli felkészülést is abszolválta a csallóközi csapattal és 2021 nyaráig szóló szerződést írt alá. A tavasz folyamán két bajnoki találkozón kapott lehetőséget.

Az ő esetében kölcsönös megállapodás született a kontraktusa felbontásáról. Az újvidéki születésű futballista időközben már új klubot is talált magának: néhány napja a Partizan Belgrádhoz írt alá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.