2021. augusztus 28., 08:46

Németh Antal: Nagyon fontos győzelmet arattunk

A Fortuna Liga hatodik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén, a dunaszerdahelyi sárga-kékek magabiztos háromgólos győzelmet arattak. A mérkőzést követően a DAC vezetőedzője Németh Antal is értékelte a mérkőzést.

Németh Antal Geri Gergely DAC
Fotó: dac1904.sk

A válogatott szünet előtt egy rendkívül fontos győzelmet aratott a DAC, amely első idegenbeli sikerét szerezte meg a jelenlegi idényben. A Nagymihály és a Szered elleni idegenbeli vereség után sikerült győzni a dunaszerdahelyi gárdának. A lefújást követően Németh Antal is értékelte a találkozót.

Ahogy azt a mérkőzés előtt is mondtam, számítottunk rá, hogy nehéz meccsünk lesz, és ez be is igazolódott. Számunkra ez egy nagyon fontos találkozó volt. Nagyon örülünk, hogy sikerült megszereznünk a három pontot. Ez nem volt egyszerű, mert egy rendkívül szervezett csapat ellen kellett játszanunk. Tudták, mit akarnak játszani, hogy támadjanak, hogy védekezzenek. Nagyon fontos győzelmet arattunk, és még egyszer mondom, nagyon örülök, hogy ez ma sikerült

- értékelt a DAC magyar vezetőedzője Németh Antal.

A Garamszentkereszt bodrogközi edzője Geri Gergely ennyire már nem volt elégedett az eredménnyel, szerinte ugyanis csapata nem azt nyújtotta, amit szerettek volna. A felvidéki szakember kiemelte a DAC jelenlegi pozíciója a tabellán nem tükrözi a csapat valódi erejét.

Eléggé nehéz az értékelés. Nagyon kegyetlen az eredmény a számunkra. Nem nyújtottuk azt, amit szerettünk volna, és ez leginkább az első félidőre érvényes. Hiányzott a mozgás, a dinamika és az agresszivitás. Két könnyű gólt kaptunk, amely megfogott bennünket. Az első félidőben szinte rá sem ismertem a csapatra. A másodikban már nem volt mit vesztenünk. Eléggé kockázatosan játszottunk, ilyenkor könnyen becsúszik a hiba. Megpróbáltuk fokozni a támadásainkat, az ellenfél pedig ekkor büntetett a harmadik góllal. Tudtuk, hogy a DAC jelenlegi pozíciója a tabellán nem tükrözi a csapat valódi erejét. Tanulnunk kell a vereségből, és a válogatott szünet alatt rendbe kell rakni a fejeket. Talán érkezik még hozzánk egy-két új játékos. Ezen a meccsen egyáltalán nem jött ki a lépés, de hosszú még az idény

 - értékelte csapata teljesítményét a Garamszentkereszt bodrogközi mestere Geri Gergely.

A dunaszerdahelyi együttesre a válogatott szünet után nehéz feladat vár, hiszen hazai pályán fogadják majd a címvédő Slovan együttesét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.