2021. május 14., 18:54

Németh Antal a ma7-nek: Nagyon örülök, hogy a DAC-nál dolgozhatok

A DAC szezon végéig megbízott vezetőedzője, Németh Antal a Slovan elleni bravúros győzelem és a Trencsén elleni bajnoki mérkőzés között exkluzív interjút adott portálunknak. Németh Antal irányítása alatt eddig százszázalékosak a sárga-kékek, a DAC vezetőedzőjét többek között a Slovan elleni győzelemről, a hátralévő két mérkőzésről, az elmúlt egy évről, az utánpótlás válogatottról, a közelgő Európa bajnokságról és Szoboszlai Dominikról is kérdeztük.

Németh Antal
Fotó: dac1904.sk

Szenzációs győzelmet arattak az elmúlt fordulóban a nagy rivális Slovan otthonában, ezzel a DAC-nak továbbra is van esélye a bajnoki címre. Mi volt a siker kulcsa?

Persze van még matematikai esélyünk, gyakorlatilag azonban nekünk nem ezt kell néznünk. Szerintem az a legjobb ilyenkor, ha a csapat saját magával foglalkozik és nem a tabellát figyeli ilyen vagy olyan szempontból. Örülünk annak, hogy lépegetük előre és van egy olyan játékunk, amit a csapat szívesen játszik és gyakorlatilag ennek volt az eredménye a pozsonyi győzelem.Mindenki fegyelmezetten próbálta betartani azokat az utasításokat, kéréseket, amelyek a sikerhez vezettek, annak ellenére, hogy a játék nem minden elemében játszottunk jól.

Legutóbb 2015-ben, azaz hat éve nyert a DAC a Slovan otthonában, akkor is és most is 1-0 lett az eredmény. A mérkőzés után a szurkolók is megvárták a csapatot a MOL Akadémiánál és együtt ünnepelték a sikert. Milyen érzés volt a nagy rivális otthonában győzni?

Már az utolsó edzésre is kijöttek a szurkolók, és ott is a támogatásukról biztosították a csapatot. Én abszolút elégedett voltam azzal, ahogy szurkoltak nekünk a mérkőzés előtt, ahogy fogadtak minket és kijöttek este a csapat elé. Ez egy fantasztikus élmény volt. Nagyon nagy dolog egy csapat életében ez a segítség, hogy ilyen szurkolóik vannak. Már többször hangsúlyoztam, ha ezek a fantasztikus szurkolók a lelátóról buzdíthatták volna ezt a fiatal csapatot, akkor 4-5 ponttal többünk lenne. Nemcsak a hazai mérkőzéseken, hanem idegenben is sokat számított volna, mert a csapatot elég népes szurkolótábor kíséri el az idegenbeli mérkőzésekre is. Ez mindenkinek egy nagy élmény és egy nagy dolog, úgyhogy fontos volt minden szempontból ez a győzelem. Én örültem neki, hogy sikerült nyernünk Pozsonyban, természetesen nagyon boldog voltam.

Hogyan készülnek a hátralévő két mérkőzésre, elsőként a hétvégi Trencsén elleni idegenbeli meccsre?

Ugyanúgy, mint eddig, ezen már nem változtatunk. Természetesen már feltérképeztük a Trencsént, szépen fokozatosan megmutattuk a játékosoknak a trencséni együttes játékát az új edzővel, azt, ahogyan támadnak, védekeznek, és hogy mi mindenre kell odafigyelniük játékosaimnak. Szorgos hangyamunkával készülünk, edzésekkel, elemzésekkel, egyéni beszélgetésekkel próbáljuk a csapatot felkészíteni, hogy egy olyan taktikát kapjanak, ami elegendő lehet a trencséni győzelemhez.

Nagy a tét, ami komoly nyomást is jelenthet a játékosoknak. Egy vezetőedző hogyan tud ilyenkor segíteni a csapatnak?

Két forduló van hátra és négy pont a hátrányunk, azért a Slovan játékerejét nézve nehéz lenne megnyernünk a bajnokságot, igaz matematikai esélyünk még van. Én megpróbálom ezt a nyomást elhárítani, hogy saját magunkkal foglalkozunk, ugyanez történt a Slovan elleni mérkőzés előtt, tehát nem azzal foglalkoztunk, hogy a Slovan már most bajnok lehet és ellenünk ünnepelhetnek. Nem foglalkoztunk azzal, hogy mi történik náluk a színfalak mögött, hogy lesz-e edzőváltás vagy nem. Mi nem ezzel foglalkoztunk, hanem ilyenkor igyekszünk saját magunkra figyelni. Talán ez elveszi a csapat figyelmét arról, hogy mekkora a nyomás.

Mióta Bernd Storck távozott a DAC kispadjáról, három mérkőzésen ön irányította a csapatot, és mindhárom mérkőzést megnyerte. Mi változott a csapat játékában Storck távozása óta?

Olyan nagyon sok minden talán nem, persze voltak apróbb dolgok. Úgy éreztem a magasabb letámadást nem mindig szerette a csapat, ezért inkább visszább, a középső zónában indítjuk a védekezésünket. Természetesen erre Bernd is próbált odafigyelni, de lehet, hogy most érett be ez a munka. A támadásainkat próbáljuk egy kicsit direktebbé tenni és emiatt hatékonyabb, dinamikusabb a támadójátékunk, azt gondolom, ez a két dolog, ami említést érdemel.

Önt még Bernd Storck csábította Csallóköz fővárosába, lassan annak is már egy éve. Ha számot kellene vetni az elmúlt egy évről, hogy értékelne ezt az időszakot?

Nyilván nagyon nagy dolognak tartottam, hogy idejöhettem Dunaszerdahelyre és itt dolgozhatok a DAC-nál, ez most sincs másképpen, tudom, mennyire fontos ez a csapat nemcsak a Szlovákiában élő magyaroknak, hanem a magyaroknak is, úgyhogy számomra ez egy nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy idejöhettem. Ez a személyes része a dolognak, ami pedig a szakmát illeti: úgy gondolom, nagyon jól kezdtük a bajnokságot, ami után a csapat bekerült egy hullámvölgybe, amiből nagyon nehezen tudott kikászálódni annak ellenére, hogy rengeteget dolgoztunk.

Mi okozhatta ezt a hullámvölgyet?

Nehéz megmondani, mi kell ilyenkor egy csapatnak, hogy kikerüljön a hullámvölgyből, hiszen Bernd Storck sem változtatott sok mindent csak minimális dolgokat, de azt is a csapat érdekében, mégis jöttek a gyengébb eredmények, a döntetlenek és vereségek. Felemás érzéseim vannak ezzel a szezonnal kapcsolatosan, sajnálom, hogy ebből a hullámvölgyből nem sikerült hamarabb kilábalnunk. Jelenleg sorozatban négy győzelem van a csapat számláján, tehát úgy tűnik, a szezon vége jól sikerül.

A csapatnak több játékosa is élete szezonját futja, említhetjük Eric Ramirez, Marko Divkovic, Kalmár Zsolt nevét, de Schäfer András is remek szezont tudhat maga mögött. Az említett játékosok fejlődését a stáb hogyan tudta elősegíteni?

Nagyon komoly munkával, rengeteg egyéni beszélgetéssel, videózással, rengeteg elemzéssel, ami segítette a játékosok fejlődést. Ramireznek egyébként fantasztikus rúgótechnikája van, amit a szezon során meg is mutatott, de ezt még tovább tudja csiszolni. Azt gondolom, ezek mind hozzásegítették őket ahhoz, hogy egy ilyen jó szezonban ilyen jó teljesítményt tudjanak nyújtani. A rengeteg munka nélkül ez nem valósulhatott volna meg, de nem csak a futballban van így, hanem az élet minden területén is. Mindenki akkor lép előre, ha rengeteget dolgozik és tanul.

A DAC-nál egy nagyon fiatal kerettel dolgozik, amiben önnek nagy tapasztalata van, hiszen az utánpótlásban több évet is dolgozott, ráadásul magyar utánpótlás válogatottakkal háromszor is elitkörbe jutott. Mennyire más ez a munka, mint az utánpótlásban, milyen különbségeket tudna megemlíteni?

Az egy nagy előny, hogy egy ilyen fiatal csapattal dolgozhatok, és valóban ebben nagy tapasztalatom van. A különbség az utánpótláshoz képest az, hogy ezek a játékosok már tényleg profik, és nem csak arra gondolok, hogy az edzéseken próbálják minél jobban oda tenni magukat, hiszen ez már így volt az utánpótlás válogatottaknál is. Ezek a játékosok már odafigyelnek a mérkőzés utáni regenerációra, tudják, milyen pluszmunkára van szükségük, hogy a sérüléseket elkerüljék, míg az utánpótlásban ez nem volt mindig így. A futballhoz való hozzáállásuk tudatosabb, míg egy 18 éves játékost, aki az ifibajnokságban játszik, még tanítani kell ezekre a dolgokra. Igaz, itt a DAC-nál fiatal játékosokról van szó, de annyira érettebbek és látni rajtuk, hogy nekik életük a futball és ebből élnek. Ezek a legnagyobb különbségek, amiket tapasztaltam.

Az említett elitkörös sikerekre milyen emlékekkel gondol vissza?

Mind a három óriási élmény volt, nagyon nagy tapasztalat volt mindhárom elitkörbe jutás. Azért ezek nagyon fontos dolgok egy ember életében, úgyhogy nagyon szép emlékekkel gondolok ezekre vissza, amiből rengeteget tudtam meríteni. Ezeket a tapasztalatokat a mai napig tudom hasznosítani, természetesen a DAC-nál történő munkánk során is.

A magyar futball legnagyobb ígéretének tartják számon Szoboszlai Dominikot, az utánpótlás válogatottban ön is volt az edzője. Ön egykori edzőjeként miként vélekedik Dominik berobbanásáról? 

Helytálló az ő berobbanása, hiszen óriási tehetség. Nyilván nagyon fiatal még és fizikálisan van hová fejlődnie, de  úgy gondolom, egy nagyon jó alkatú, nagyon jól terhelhető, gyors játékos, technikailag pedig szinte tökéletes, úgyhogy én nem lepődtem meg, hogy Dominik berobbant a felnőtt futballba. Ami rendkívül fontos, Szoboszlai Dominik egy iszonyatosan jó mentalitású futballista, imád nyerni és mindent megtesz a győzelemért. Előbb Salzburgban, majd a magyar felnőtt válogatottban is jól teljesítmény nyújtott, és most Lipcsében is bizonyíthat. A kvalitása, a mentalitása, a képességei mind erre predesztinálják őt.

A közelgő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság bő keretében a DAC-játékosa, Schäfer András is szerepel. A magyar válogatott mondhatni halálcsoportba került, mit vár a csapattól az Eb-n?

Mivel borzasztó nehéz ellenfeleink lesznek a csoportkörben, gyakorlatilag a tisztes helytállás az, ami várható a csapattól, hiszen olyan ellenfelekkel találkozunk majd, mint Németország, Franciaország, Portugália, akik extra játékerőt képviselnek. Nagyon bízom benne, hogy a magyar válogatott megtudja ráncigálni a három oroszlán bajszát egy kicsit, és komoly feladat elé tudja őket állítani. Ebben az is benne van, hogy egy okos, taktikus játékkal akár pontokat is lehet szerezni.

A jövőre nézve milyen céljai vannak? Ha lehetőség adódna, maradna továbbra is a sárga-kékeknél?

Ha most lehetőségem lenne, szinte biztosan maradnék a DAC-nál, hiszen ezt az öt meccsnek is nagyon örülök. Természetesen a jövőre nézve továbbra is szeretnék felnőttcsapatoknál vezetőedzőként dolgozni. Nem voltam válogatott játékos annak idején, így nekem alulról kellett kezdenem, amit meg is tettem, hiszen kis korosztályoktól építettem magam és próbáltam egyre feljebb lépkedni a ranglétrán, talán ez a következő lépcsőfok, hogy felnőttcsapatnál tudok vezetőedző lenni. Ha ez a DAC-nál történik meg, akkor annak fogok a legjobban örülni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.