2019. február 7., 06:17

Német Kupa: a nyolcaddöntőben búcsúzott Bénes László csapata

A Német Kupa nyolcaddöntőjében a másodosztályban szereplő Holsten Kiel hazai pályán fogadta az élvonalbeli Augsburg együttesét. A felvidéki Bénes László ezúttal a kispadon foglalt helyet.

Benes Kiel
Fotó: Holstein Kiel

Mint arról a hétvégén beszámoltunk, Bénes László második mérkőzésén a Kiel együttesét a kezdőben két gólpasszal segítette győzelemhez. A 21 esztendős tehetség kölcsönben szerepel a szezon végéig a feljutásért küzdő együttesnél. A Kiel ezúttal hazai közönsége előtt lépett pályára a Német Kupában, ahol a másodosztálybeli csapat ellenfele az élvonalban szereplő Augsburg volt.

A doborgazi származású tehetség ezúttal a kispadon kezdett. A hazaiak végül szoros mérkőzésen minimális különbségű vereséget szenvedtek, pedig a mérkőzés egészén jóval támadóbban léptek fel. Bénes László három perccel a vége előtt csereként lépett pályára, de már nem tudott csapatán segíteni, így a Holstein Kiel búcsúzott a sorozat további küzdelmeitől.

A másik magyar érdekeltségű gárda a RB Lipcse két magyar válogatott játékossal a fedélzeten, nevezetesen Gulácsi Péterrel és Wili Orbánnal győzte le a Wolfsburg csapatát hazai pályán.

Német Kupa, nyolcaddöntő:
Holstein Kiel (II.) – Augsburg 0-1 (0-0)
Gólszerző: Gregoritsch (85.)
RB Lipcse – Wolfsburg 1-0 (1-0)
Gólszerző: Cunha (9.)

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.