2019. november 23., 16:31

Nem várt pofon, súlyos vereséget szenvedett Zemplénben a DAC

A találkozót megelőző válogatott szünet a sárga-kékek számára komoly veszteséggel járt, miután a Puskás Aréna megnyitóján a DAC csapatkapitánya Kalmár Zsolt súlyos sérülést szenvedett és három hónapig biztosan nem léphet pályára a DAC színeiben.

DAC, foci, Dunaszerdahely
Fotó: Facebook / DAC 1904

A csallóközi sárga-kékeket ezúttal is lelkes szurkolótábora kísérte el a keleti régióba, a nagy távolság ellenére is.

A DAC aktívan kezdte a mérkőzést, de az első percekben komoly gólszerzési lehetőséget nem tudtak kialakítani Vida Kristopherék.

A mérkőzés 9. percében kellett először bravúrt bemutatnia a hazaiak hálóőrének, miután egy beadás után Oravec fejesét tolta ki a léc alól.

Ezt követően a hazaiak is megvillantak, a 11. percben Modibo megmozdulása után megszerezték a vezetést.

A gól láthatóan megfogta Hyballa együttesét és percekig csak nyomoztak a labda után. A hazaiak pedig kis híján megszerezték a második góljukat is a mérkőzésen, miután a 16. percben Savvidis ziccerét védte bravúrral Jedlička.

A 18. percben a hazaiak újabb lehetőséget puskáztak el előnyük növelésére, Modibo találta el az oldalhálót. A találkozó folytatásában a dunaszerdahelyiek komoly mezőnyfölénybe kerültek, aminek köszönhetően a 25. percben Blackman előtt adódott óriási egyenlítési lehetőség, ezúttal Kira védett bravúrral Kira.

A 26. percben a játékvezető büntetőt ítélt a hazaiaknak, amit Kolesár higgadtan értékesített; ezúttal Jedličkának esélye sem volt a hárításra. Az első játékrész hajrájában a dunaszerdahelyi védelem ismételten csődöt mondott, Modibo egy az egyben törhetett kapura, Jedlička pedig ezúttal is tehetetlen volt. A 43. percben Koštrna ért szerencsétlenül a labdába, amely a saját kapujában landolt.

A félidő legvégén Kolesár révén az ötödik gólját is megszerezte a nagymihályi együttes.

Szünetről visszatérve a DAC mestere cserélt, pályára küldte Eric Ramirezt, a sárga-kékek csapatkapitányának, Kristián Koštrnának a helyére.

A második játékrészben is folytatódott a csallóközi együttes szenvedése,

a hazaiak a 61. percben egy pontrúgás után újabb gólt szerezhettek volna, Jedlička azonban szerencsére ott termett és hárított.

Szépítési lehetőség adódott a DAC előtt a 76. percben, Vida Kristopher lövését Kira bravúros védéssel ütötte szögletre.

A mérkőzés további részében újabb találat nem született, a Nagymihály fölényes győzelmet aratott a DAC ellen.

Fortuna Liga 16. fordulója:
MFK Zemplén Nagymihály – FC DAC 1904 5-0 (5-0)
Városi Stadion, Nagymihály, 1528 néző v.: M.Očenáš
Gólszerzők: Modibo (11., 40.), Kolesár (26., büntetőből, 45.), Koštrna (43., öngól)
Sárga lapok: Savvidis (37.), Grič (72.), Sidibe (77.), Rota (78.) ill. Vida M. (79.)
MFK: Kira - Rota, Carrillo, Pino, Vojtko - Grič, Danko (Christos 72.), Savvidis (Mavretič 75.) Martinez, Kolesár (M.Kolesár 88.) – Modibo. Vezetőedző: Jozef Majoroš
DAC: Jedlička – Davis – Beskorovainyi, Kružliak, Koštrna (Ramirez 46.) – Oravec – Vida M., Ronan – Divkovič (Šimčak 81.), Blackman (Fábry 83.), Vida K. Vezetőedző: Peter Hyballa
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások

Fehér István 2019. 11. 24., v - 08:07
A védelemből az ukrán egyértelműen tégla volt, de Kružliak is erősen kétséges számomra. Az öngól sem tiszta ügy Koštrna részéről! Csak ez utóbbit cserélte le az edző, pedig a másik kettő (főleg az ukrán, aki tőlük jött!) sokkal gynúsabb! Ki kellene vizsgálni a fogadásokat, mert ez nem tiszta ügy! Aki szereti a focit, látta is! Érdemes visszanézni a huste tv felvételeit, nem a dacét. Ott a válaszok, a vak is láthatja! Számomra Hyballa tegnapi ténykedése sem tiszta, a meccs utáni nyilatkozata is más, mint amilyet vereség után szokott mondani! Szégyen és gyalázat, a szurkolók és a klub tradíciójának szembeköpése történt Nagymihályban!