2024. február 5., 10:54

Nem ment Szoboszlai nélkül, véget ért a Liverpool tizenöt mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata

Az angol Premier League 23. fordulójának slágermérkőzésen az Arsenal hazai pályán fogadta a listavezető Liverpool együttesét.

Bukayo Saka
Fotó: TASR

A találkozó előtt mindkét csapat egy-egy kulcsjátékosa kiesett, míg a hazaiaknál Gabriel Jesus térdsérülése újfent kiújult, addig a vendégeknél Szoboszlai Dominik ismét a combjában érzett fájdalmat, ezért Jürgen Klopp nem kockáztatta a játékát. A váratlan kiesők mellett az Arsenal nem számolhatott a hosszabb ideje sérült Partey-Timber-Vieira trióval, míg Takehiro Tomijaszu még nem tért vissza a válogatottból.

A Liverpoolnál Szoboszlain kívül Salah, Matip, Tsimikas sérülés miatt hiányzott, az utóbbi mérkőzéseken remeklő Conor Bradley személyes okok miatt hiányzott a találkozóról. Darwin Nunez a Chelsea elleni összecsapáson összeszedett egy kisebb sérülést, ezért csak a kispadon kapott helyet.

Jól kezdték a mérkőzést a hazaiak, a 14. percben Bukayo Saka révén sikerült előnybe kerülniük. A londoniak az egész első játékrész alatt kivállóan futballoztak, a liverpooliak szinte alig jutottak el a hazaiak kapujáig, az első félidő hosszabbításában mégis egyenlítettek a vendégek. Egy védelmi megingást követően Gabriel talált be a saját kapujába.

A második félidőt a liverpooliak kezdték jobban, több lövéssel is próbálkoztak, gólt azonban nem sikerült szerezniük. A folytatásban jobbára mezőnyben folyt a játék nagyobb lehetőségek nélkül.

A 67. percben aztán a vendég védelem is óriásit hibázott, Virgil van Dijk nem értette meg magát Alissonnal, a labda Gabriel Martinelli elé került, aki az üres kapuba talált.

Jürgen Klopp együttese ugyan hajtott az egyenlítésért, a 88. percben azonban lényegében eldőlt az összecsapás, Ibrahima Konaté egy lerántást követően megkapta második sárga lapját.

A 3:1-es végeredményt a a hosszabbítás második percében a csereként beállt Leandro Trossard állított be.

Az Ágyúsok a győzelmüknek köszönhetően ideiglenesen feljöttek a tabella második helyére, lemaradásuk két pontra csökkent a Liverpool mögött.  

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.