2024. március 2., 19:25

Negyedik tavaszi bajnokiján is veretlen maradt a DAC

A Niké Liga alapszakaszának utolsó fordulóját bonyolították le szombat este. A forduló előtt negyedik helyen álló DAC-nak egy pontot kellett szereznie legalább, hogy bekerüljenek a felsőházba.

 

DAC - Zsolna
Fotó: TASR

A szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) alapszakaszának utolsó fordulójában a dunaszerdahelyi sárga-kékek hazai közönség előtt fogadták a Zsolna együttesét. A DAC mellett további négy gárda küzdött a felsőházba kerülésért. Xisco Muñoz együttese hétközben Szlovák Kupában a Rózsahegy elleni negyeddöntőben egygólos vereséget szenvedtek és búcsúztak a sorozattól, így a bajnokságban egy győzelemmel szerették volna feledtetni a kupakiesést.

A Zsolna elleni kezdőbe hosszú idő után visszatért Csinger Márk is, aki sérülés után térhetett vissza. A csallóközi gárda mestere több változtatást is eszközölt a kezdőben, bekerült a kezdőbe a Fradi korábbi játékos Igor Kharatin is, aki először kezdett a sárga-kékeknék, valamint a szintén sérülésből felépülő Željko Gavrić is ott volt a kezdőben, de Yapi is bekerült a kezdőcsapatba. Kikerült viszont a kezdőből a magyar középpályás Vitális Milán, aki ezúttal csak a cserepadon foglalt helyet, két honfitársa Keresztes Krisztián és Damir Redzic mellett.

A hangulatra ezúttal sem lehetett panasz a MOL Arénában. A találkozó eleje a vendégek számára alakult jobban és a hatodik percben a„sosonok”  Sauer révén a vezetést is megszerezték. Nem sokkal később Ramadan veszélyeztett egy pontrúgásból, de lövése nem találta el a kaput.

"Harcoljatok, harcoljatok!" - buzdította a B-közép a sárga-kékeket. A vendégek az első negyedórában veszélyesebben futballoztak, az első negyedórát Sauer lövése zárta le. A hazaiak nem nagyon találták játékukat és a vendégek pedig egyre többet veszélyeztettek, a 16. percben egy újabb zsolnai lövés érkezett Popović kapujára. A hazai közönség egyre türelmetlenebb volt, a vendégek zsolnaiak mit sem törődve ezzel, magabiztosan őrizték előnyüket. Az első félóra után újabb zsolnai lehetőségek akadtak Popović kapuja előtt, előbb Gidi vette célba a dunaszerdahelyi kaput, majd Jambor lövését tolta szögletre a DAC szerb hálóőre.

Az első félidő legnagyobb DAC lehetősége a 41. percben maradt ki, ekkor Yapi legurírását Ramadan küldte kapura, de Belaník ezt védeni tudta, majd a kipattanót Gavrić küldte a léc fölé. Az első játékrész további részében az eredmény nem változott, ami egygólos dunaszerdahelyi hátrányt jelentett a szünetre.

Szünetről visszatérve Xisco Muñoz kettős cserét hajtott végre és Kharatin helyére Vitális jött be, valamint Gavrićot Jürgens váltotta. A második félidőben mindkét csapat gólveszélyesen futballozott, ami több ígéretes helyzetet is hozott mindkét oldalon. Az 52. percben Jambor került helyzetbe, de próbálkozása nem találta el a kaput.

DAC - Zsolna
Csinger újra ott volt a csapatban sérülése után.
Fotó:  TASR

 

"Mindent bele, sárga-kék srácok!" - buzdította a B-közép a hazai csapatot, ami nem sokkal később meg is hozta az eredményt, ugyanis Ramadan parádésan eltalált lövése a zsolnai hálóban landolt. A hazai egyenlítő találatot követően Iľko szerezhetett volna újabb zsolnai gólt, de Popović jól olvasta a játékot és bravúrral védett. A cserék után a DAC játéka megélénkült és sokkal jobban futballoztak a sárga-kékek, mint amit az első félidőben mutattak. A találkozó 72. percében Popović óriási védéssel tartotta meg csapatát, miután Javorček lövését hatástalanította a DAC kapusa. Nem egész hat perccel később egy szöglet után Gruszkowski került helyzetbe, a lengyel futballista bombája éppenhogy elkerülte Belaník kapuját. A mérkőzés hajrájában újabb nagy ziccert szórakozott el a Zsolna, miután Javorček beadása után Sauer szerezhetett volna újabb zsolnai, de ezúttal lemaradt a labdáról. Az utolsó percekben az 1-1-es eredmény nem változott, ami azt is jelentette, hogy a DAC bejutott a felsőházba és tavaszi negyedik bajnokiján is veretlen maradt, míg a Zsolna negyedik tavaszi mérkőzésén sem tudott győzni.

Ami a felsőházat illeti a Besztercebánya és a Trencsén nem folytathatja a felső hatosban, miután a Rózsahegy óriási tavaszi hajrával négy győzelemmel bekerült a felsőházba nem kis meglepetésre, így a DAC mellett még a Zólyombrézó is bejutott a felső hatosba.

 

 

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga), alapszakasz, 22. forduló:

 

FC DAC 1904 Dunaszerdahely - MŠK Zsolna 1-1 (0-1)
MOL Aréna, Dunaszerdahely, 4988 néző, v.: Ruc - Štrbo, Košecký
Gólszerzők: 56. Ramadan, ill. 6. Sauer
Sárga lapok: 37. Trusa, ill. 74. Sauer
DAC: Popović - Gruszkowski, Kacharaba, Csinger, Andzouana (73. Mendez) - Dimun, Haratin (46. Vitális) - Yapi (63. Goure), Ramadan (86. Herc), Gavrić (46. Jürgens) - Trusa
Zsolna: Belaník - Minárik, Hubočan, Ndjeungoue - Essomba (79. Hranica), Gidi, Sauer, Ďatko (60. Javorček) - Bile, Jambor, Iľko (73. Adang)

 

Az alapszakasz utolsó fordulójának végeredményei:

 

MFK Rózsahegy - FK Železiarne Zólyombrézó 2-1 (1-0)
MFK Dukla Besztercebánya - FC Kassa 1-1 (1-0)
ŠK Slovan – FC Spartak Nagyszombat 2-0 (1-0)
MFK Szakolca – AS Trencsén 0-0
MFK Zemplén Nagymihály - FC ViOn Aranyosmarót 4-1 (1-1)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.