2018. október 27., 12:01

Négy veretlen bajnoki után kapott ki a Somorja

A szlovák másodosztály 15. fordulójának pénteki két nyitómérkőzése is hazai sikert hozott. A feljutásért harcoló garamszentkereszti Pohronie véget vetett a somorjaiak négy bajnoki mérkőzés óta tartó veretlenségének.

ŠTK Fluminense Šamorín - FK NOVES SPIŠSKÁ NOVÁ VES
Fotó: Őry Tibor

A szlovák II. liga 15. fordulójának nyitómérkőzését ezúttal is a somorjai Fluminense játszotta. A csallóközi együttes a feljutásért komoly harcban álló garamszentkereszti Pohronie otthonában lépett pályára. A somorjaiak négy veretlen bajnoki után szenvedtek ismét vereséget, miután 2-1-re alulmaradtak a bajnokságban még veretlen garamszentkereszti együttes otthonában.

A 20. percben Pavúk révén a hazaiak szereztek vezetést, amit a 33. percben Almaský egalizált. A második félidőben sokáig úgy tűnt, nem születik döntés és a garamszentkereszti együttes a komáromi KFC után a somorjai együttessel is döntetlent játszik. Azonban kilenc perccel a vége előtt Peterson a kiállítás sorsára jutott, majd a ráadás perceiben egy büntetővel a hazaiak megszerezték a győzelmet is.

A garamszentkereszti együttes a bajnokságban továbbra is veretlen. A somorjai együttes a következő fordulóban a Tőketerebes otthonába látogat.

II. liga, 15. forduló:
FK Pohronie Garamszentkereszt – FC ŠTK Fluminense Somorja 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Pavúk (20.), Frimmel (90+2., büntetőből) ill. Almaský (33.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.