NB I: Mikor rúghatnak újra labdába a légiósok mellett a magyar játékosok?
Az elmúlt évtizedekben megszokottá vált, hogy az OTP Bank Liga csapatai nagy számban vásárolnak külföldi játékosokat, akik gyakran nem váltják be a hozzájuk fűzött nagy reményeket. De mi az oka ennek, és miért nem akadémistákat építenek be a kezdőcsapatokba?
Az elmúlt években ugyan valamelyest csökkent a légiósok aránya, azonban jelenleg is előfordulnak olyan együttesek, amelyek elsősorban ezen játékosokra építenek. Az NB I csapatainak költségvetése az utóbbi pár évben jelentősen megugrott, így akár nagyobb összegeket is hajlandóak kifizetni egy-egy futballistáért.
A transzferkultúrában végbemenő változásokat egy diagram érzékelteti a legjobban, mely a bevételeket és a kiadásokat szemlélteti. Korábban a magyar csapatoknak mindig pozitív volt a transzferegyenlege, tehát több bevételük volt átigazolásokból mint kiadásuk, a mértékadó Transfermarkt adatai szerint ez a trend az utóbbi időben megváltozott. Fordulópont a 2018-19-es szezon volt, a kiadások és a bevételek közötti szakadék pedig azóta csak nő.
Egyes magyar klubok akár milliókat (euróban) is kiadhatnak a kiszemelt játékosokért, tökéletes példa erre a Ferencváros. Az európai kupaszereplések által évente több millió euróval gyarapodik a klub büdzséje, ennek jelentős részét az átigazolásokba forgatják vissza. Amennyiben csupán a Fradi utóbbi években véglegesített átigazolásait vesszük figyelembe, több, milliós tételű transzfert is felfedezhetünk. A fővárosi csapat pénzügyileg közép-európai szinten is erősnek mondható, ennek legjobb bizonyítéka talán Cristian Ramírez nyári átigazolása, akit az orosz FK Krasznodar csapatától sikerült visszacsábítani a Groupama Arénába, és aki 5 millió eurós piaci értékével az OTP Bank Liga messze legértékesebb játékosa. A magyar klubok többsége nem engedhet meg magának hasonló kaliberű játékosokat, ekkor jönnek képbe az olcsó, szerényebb képességű légiósok.
A csapatok nagyobb potenciált látnak egy fiatal külföldi játékosban, mint egy akadémistában, és valljuk be, némi igazság valóban rejlik ebben. A nyugati csapatok érdeklődését jobban felkeltik a horvát, szerb, ukrán, cseh futballisták, mint a magyarok.
Lényegében ez a labdarúgó és a klub szempontjából is egy kifizetendő üzlet, az előbbi ugródeszkaként használhatja a magyar bajnokságot egy erősebb ligába való igazoláshoz, az utóbbi pedig profitot termelhet a későbbi eladásból. A magyar akadémiákba rengeteg pénzt beleölnek, a végtermék azonban mégis hiányzik. Az akadémistáknak egyrészt magasabb fizetési igényeik vannak mint a légiósoknak, másrészt az utóbbiak magasabb színvonalat is képviselnek. A szurkoló persze mindig elégedetlen, hazai nevelésű játékost szeretne a pályán látni, a fentebb említett tényeket figyelembe véve azonban érhető, miért ragaszkodnak a klubok a légiósokhoz. Persze itt is vannak kivételek, tökéletes példa erre a Paks vagy a Kecskemét esete. A bács-kiskun megyei együttes az elmúlt idényben úgy végzett a tabella második fokán, hogy kezdőcsapatában egyetlen külföldi játékos sem szerepelt. A csapat gerincét fiatal, húszas éveik elején járó magyar játékosok alkották, közülük páran már válogatott meghívót is kaptak Marco Rossitól.
A tolnai klub már korábban belopta magát a szurkolók szívébe, kizárólag magyar játékosokat foglalkoztatva látványos és eredményes futballt tudnak játszani. Bognár György csapata kipróbálhatta magát nemzetközi kupasorozatban, az idei bajnokság felénél pedig négy ponttal vezetik a bajnokságot a Ferencváros előtt.
Pont ez a két csapat szolgálhat példaként, hogy igenis, magyar játékosokkal is lehet eredményes futballt játszani. Érdemes megnézni a játékpercek eloszlását az NB I-ben, a hazai játékosok átlagosan 20%-kal töltenek kevesebbet a pályán, mint a külföldi társaik. Az elemzések továbbá a csapaton belüli hazaiak és külföldiek arányát, valamint a játékpercek alakulását is vizsgálják. A Puskás Akadémia vagy a Mezőkövesd keretének nagyjából 50-60%-át alkotják idegenlégiósok, a játékperceket figyelembe véve 5-6%-os eltérések figyelhetők meg. Számos magyar gárda esetében azonban ezek az arányok eltolódnak, az MTK Budapest keretében hiába volt 20%-kal több magyar játékos, a légiósok 40%-kal több játékpercet kaptak. Az MTK példája mutatja, hogy az egyes egyesületek továbbra is külföldi játékosokat részesítenek előnyben. Pont ezért, számos külföldi bajnokságban megszabták a kezdőcsapatokban helyet kapó légiósok arányát. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) még nem vezetett be ilyen szabályzatot, azonban különböző intézkedéseket foganatosítottak, melyeknek elsődleges célja a magyar játékosok előtérbe helyezése.
Hiába azonban a szövetség támogatásai és ajánlásai, az akadémiákról továbbra sem érkeznek megfelelő mennyiségben és minőségben fiatal labdarúgók. Sajnos ez valamennyire a mentalitásnak is betudható. A 18-19 éves játékos, mikor kikerül az akadémiáról világsztárnak képzeli magát, fizetési igényei az egekben vannak, megfelelő teljesítmény azonban nem párosul ehhez. A problémák sokkal mélyebben gyökereznek, amelyre még azelőtt megoldást kell találni, hogy az NB I az idegenlégiósok gócpontjává válna. Valljuk meg őszintén, mindannyian szívesebben néznénk hazai játékosokat a magyar futballpályákon.
