Nagyot küzdött a magyar válogatott, de Ronaldóék három ponttal távoztak a Puskásból
Az Írország elleni döntetlent követően hazai pályán lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatott a 2026-os világbajnoki selejtezősorozat második fordulójában. A magyar nemzeti csapat ellenfele a teltházas Puskás Arénában a Nemzetek Ligája-győztes portugálok voltak.

Marco Rossi szövetségi kapitány több helyen is kénytelen volt változtatni a dublini döntetlen után. A magyar válogatott első számú kapusa, Dibusz Dénes sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, így helyére Tóth Balázs került a kapuba. Az angol másodosztályban szereplő Blackburn Rovers 28 éves hálóőre először kezdett a válogatottban, miután idén júniusban Azerbajdzsán ellen már bemutatkozott csereként a második félidőben. A támadósorban is változtatásra kényszerült Rossi, mivel Sallai Roland piros lapos eltiltás miatt nem állhatott rendelkezésére. A portugálok világsztárja, Cristiano Ronaldo a magyarok ellen akár a vb-selejtezők legeredményesebb gólszerzőjévé is válhatott volna, de ehhez a mieinknek is volt egy-két szavuk.
A szurkolókra ezúttal sem lehetett panaszunk, hiszen elképesztő hangulatot varázsoltak a Puskás Arénába. A találkozót óriási érdeklődés előzte meg, hiszen Európa legjobb válogatottja lépett pályára nemzeti stadionunkban. Nemzeti színű fényfestést kapott az Art Geo Palota épülete is. A fenntartó Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága tisztelete jeléül világította ki a Puskás Aréna szomszédját.
A mérkőzés egyértelmű esélyese a portugálok voltak, Ronaldóék aktívan is kezdtek és már a mérkőzés elején nagy nyomás alá helyezték a magyar kaput. A szurkolók viszont az első perctől ott álltak a mieink mögött és zúgott a Puskásban a Hajrá magyarok!!!
A portugálok hiába nyomtak Marco Rossi csapata jól zárta a területeket és hősies védekezésekkel állták a portugál rohamokat az első percekben. A bravúros eredményhez mindenkitől extra teljesítményre volt szükség. Az első negyedórában a portugálok nem tudtak komoly gólszerzési lehetőséget kialakítani, mindössze egy blokkolt lövésig jutottak Nuno Mendes révén. A 20. percben az egész Puskás Aréna állva tapsolva emlékezett meg a portugál válogatott és a Liverpool elhunyt támadójáról Diogo Jotáról.
A megemlékezés percében a magyar válogatott első helyzetéből megszerezte a vezetést, Szoboszlai Dominik tette ki a labdát Nagy Zsoltnak, aki hajszálpontosan ívelt Varga Barnabás fejére. A csatár a kapufa segítségével juttatta előnyhöz a mieinket. A találat után Cristiano Ronaldo elégedetlenül gesztikulált a társai felé. A magyar válogatott nagyszerű munkát végzett hátul, a portugálok nem nagyon találták rést a magyar védelmen.
A 31. percben óriási egyenlítési lehetőséget szalasztottak el a vendégek, Ronaldo került helyzetbe, de Tóth Balázs nagyszerű védéssel szögletre mentett. A portugálok az első félóra után sorra dolgozták ki a lehetőségeket, egy perccel később Vitinha beadása után Nuno Mendes mellel vette le a labdát majd lövését Tóth újabb nagy bravúrral védte. Pár perccel később Styles ugratta ki Nagy Zsoltot, aki jó 12 méterről jócskán a kapu mellé lőtt.
A portugálok nagy nyomása a 36. percben gólt eredményezett, Cancelo passzából Bernardo Silva egalizált, miután kilőtte a jobb felsőt. A gólt a VAR is érvényben hagyta, mivel nem volt lesen a portugálok játékosa.
Az egyenlítő találat után is támadásban maradtak a portugálok és a 41. percben Vitinha passzából Cancelo került helyzetbe, a portugálok védője azonban a bal alsó mellé lőtt. Az első játékrészben az eredmény már nem változott, ami 1-1-es döntetlen jelentett a szünetre.
Szünetről visszatérve egyik szövetségi kapitány sem változtatott. A magyar tábor szokásához híven a székely himnusz eléneklésével kezdte a második játékrészt. A második játékrész elején a portugálok ezúttal is beszorították a mieinket, a gyors kontrákban azonban bízhattak Szoboszlaiék.
A második játékrész első magyar lehetősége Kerkez előtt adódott, Bolla beadása után a Liverpool balhátvédje nem egész hét méterről a kapu fölé fejelt.
Az 56. percben büntetőhöz jutottak a portugálok, miután egy szöglet után Ronaldo lövése Nego kezéhez ért a belga játékvezető pedig büntetőt ítélt az NL-győztes javára. A tizenegyest pedig a portugálok sztárja Cristiano Ronaldó értékesítette, Tóth Balázs hiába érezte az irányt Ronaldo annyira jól helyezte a labdát, hogy a magyar kapus nem tudta megfogni.
Varga Barnabás reklamálásért sárga lapot kapott, ezzel a Ferencváros támadója a soron következő világbajnoki selejtezőn Örményország ellen eltiltás miatt nem léphet pályára. A portugál vezetés után a születésnapos Marco Rossi kettős cserével reagált és Tóth Alex, Nagy Zsolt kettős helyett Ötvös Bencét és Lukács Dánielt küldte pályára.
A 69. percben újabb portugál lehetőség adódott, Cancelo 20 méteres bombáját Tóth bravúrral ütötte ki. Öt perccel később a portugál kapu előtt ígéretes helyről végezhetet el szabadrúgást a magyar válogatott, Szoboszlai állt a labda mögé, de ezúttal lövése jócskán célt tévesztett.
A mieink hősiesen küzdöttek az egyenlítő gólért, de ez magában hordozta a veszélyt is, hiszen jobban kinyílt a magyar csapat. A 82. percben újoncot avatott a magyar válogatott és a DAC korábbi játékosa jelenleg az ETO FC-t erősítő Vitális Milán lépett pályára.
Hat perccel a vége előt a magyar válogatott kiegyenlített, Nego jobbról középre tett labdájá Lukács mellett elsuhant, de érkezett a bombaformában lévő Varga és kiegyenlített. A portugálok válasza azonnal érkezett és Bernadro Silva passzából Cancelo megszerezte a vezetést a portugáloknak.
Az utolsó percekben mindkét kapu előtt adódott még lehetőség, de újabb találat már nem született a Puskás Arénában. A magyar válogatott hősies küzdelemben egy góllal alulmaradt a Nemzetek Ligája-győztes portugálokkal szemben. Egy biztos a magyar csapat legalább egy pontot megérdemelt volna. Folytatás októberben szintén hazai pályán Örményország ellen.
Magyarország - Portugália 2-3 (1-1)
Puskás Aréna, Budapest, 67 155 néző, v.: Lambrechts (belga)
Gólszerzők: Varga (21., 84.) ill. B.Silva (36.), C.Ronaldo (58., büntetőből), Cancelo (86.)
Sárga lapok: Varga B. (57.) ill. B.Silva (77.),
Magyarország: Tóth - Nego, Orbán, Szalai, Kerkez (Dárdai M., 90+1.)– Styles (Vitális 81.) – Bolla (Gruber 90+1.), Szoboszlai, Tóth A. (Ötvös 60.), Nagy (Lukács 60.) – Varga. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Portugália: Costa – Mendes, Dias, Cancelo, J.Neves (Joao Felix 79.)- R.Neves, Vitinha (A.Silva 87.) – Silva, Fernandes (Trincao 66.), Neto (Palhinha 79.) – C.Ronaldo (Ramos 87.). Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
Örményország - Írország 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Spertsyan (45+1., büntetőből), Ranos (51.) ill. Ferguson (57.)