2022. július 16., 11:20

Nagymihályi győzelemmel indult a Fortuna Liga új idénye

Péntek este elrajtolt a szlovák labdarúgó-bajnokság, a Fortuna Liga új idénye. A 2022/23-as szezon nyitómérkőzését Zemplénben játszották, ahol a helyi Nagymihály az újonc Besztercebányát fogadta.

Fortuna Liga
Fotó: TASR

Hosszas várakozás után ismét útjára indult a labda, miután a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság is megkezdődött a hétvégén. A szezon nyitómérkőzését péntek este a zempléni Nagymihály otthonában játszották, ahol a hazaiak az újonc Besztercebányát fogadták. Norbert Hrnčár együttese több érdekes igazolást is végrehajtott a nyár folyamán, és egyértelműen a legjobb hatban akarnak végezni.

A nagymihályiak többek között végleg megszerezték a DAC hálóőrét, Száraz Benjamint is, aki az előző idényben kölcsönben szerepelt a zempléni együttesnél, de érkezett a Slovan támadója, Adler Da Silva is kölcsönbe.

A nagymihályiak számára jól is indult az új szezon, hiszen hazai közönség előtt kétgólos győzelmet arattak az újonc Besztercebánya ellen. A találkozó első félideje ugyan nem hozott gólt, de a második játékrész elején Marcin büntetőből megszerezte a vezetést. Az újonc próbálkozott ugyan az egyenlítéssel, de igazán komoly lehetőségük nem volt, ugyanis hét lövési kísérletükből a második félidőben egyszer sem tudták eltalálni Száraz kapuját.

A mérkőzés hajrájában a csereként beállt nagymihályi legenda, Igor Žofčák büntetőből állította be a 2-0-s végeredményt.

A Fortuna Liga nyitófordulójának szombati programjában a címvédő pozsonyi Slovan is bemutatkozik az újonc Zólyombrézó otthonában, akik megnyerték az előz idényben a másodosztályt. A mai napon pályára lép még a kupagyőztes Nagyszombat is, hazai közönség előtt fogadják az Aranyosmarót csapatát, míg Peter Hyballa visszatérésekor a Trencsén máris rangadót játszik, a Zsolna lesz a trencséniek ellenfele hazai pályán.

A dunaszerdahelyi DAC és a Rózsahegy európai kupamérkőzése miatt csak vasárnap este lép pályára.

Fortuna Liga, első forduló:

MFK Zemplén Nagymihály - MFK Dukla Besztercebánya 2-0 (0-0)

 

Gólszerzők: 54. Marcin (büntetőből), 88. Žofčák (büntetőből)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.