2024. június 21., 13:04

Nagybevásárlásba kezdett a KFC Komárom

Gőzerővel készül a KFC Komárom a Niké liga nyitányára, a komáromi klub több játékos érkezését is bejelentette. 

Átigazolás
Fotó: KFC Komárom Fb-oldala

Július 27-én kezdetét veszi a szlovák első osztályú labdarúgó bajnokság 2024/2025-s szezonja, melyben a DAC mellett már a Komárom is érdekelt lesz. Radványi Miklós csapatára az első fordulóban nem kisebb ellenfél vár, mint a bajnoki címvédő pozsonyi Slovan. A komáromiak hétfőn kezdték el a nyári felkészülést, mely során több barátságos mérkőzést is fognak játszani.

Jövő hét szombaton az Újpestet fogadják Komáromszentpéteren, de játszani fognak még többek között a Zólyombrézó csapatával, valamint az MTK-val is.

Az alapos felkészülés mellett azonban a keretét is meg kell erősítenie a komáromiaknak, az elmúlt napokban több játékos érkezését is bejelentette a klub. 

Egy éves kölcsönjátékra érkezik a KFC-hez a Zólyombrézó 20 éves védője, Tobiáš Diviš, aki az elmúlt szezonban a második osztályban szereplő Liptószentmiklós csapatát érősítette, akik színeiben négy alkalommal volt eredményes. 

A második érkező a szlovák és magyar első osztályú tapasztalatokkal is rendelkező Robert Pillár volt, aki legutóbb a Mezőkövesd gárdájában szerepelt. 

A 33 éves védő az elmúlt hét szezonban a magyar csapatot erősítette, korábban hat évet töltött el a Szenicében, egyet pedig a Nyitrában, melyekkel rendre az első ligában szerepelt.

Pillár egy alkalommal külföldi csapatban is kipróbálhatta magát, a 2013/2014-s idényben a Hradec Královét erősítette, akikkel a cseh második ligában szerepelt. A 2014/15-s szezon volt számára igazán kiemelkedő, mikor a Szenice színeiben a Fortuna Ligában nyolc találig jutott el. 

A középpályásposzton is erősít a KFC Komárom, Jozef Špyrka szintén a Zólyobrézó csapatától érkezik egy éves kölcsönjátékra. A 25 éves játékos az előző idényben a második ligában szereplő Eperjes csapatát erősítette, 13 mérkőzésen 6 alkalommal volt eredményes.

Špyrka szintén rendelkezik első ligás tapasztalatokkal, a Zólyombrézó csapatában összesen 39 alkalommal lépett pályára szlovák első osztályú találkozón. 

A komáromiak további erősítéseket terveznek, hogy felkészülten vághassanak neki a Niké liga következ szezonjának, és tisztességesen helytálljanak a legmagasabb szinten. 

 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.