2020. október 4., 13:39

Nagy Viktóriáék örökrangadót nyertek, Feketevíziék pontot szereztek

A női Simple Liga hétvégi fordulójában a Ferencváros rangadót nyert a nagy rivális MTK ellen, míg a Győr kétgólos hátrányból szerzett pontot. Mindkét összecsapáson felvidéki játékosok is pályára léphettek.

Fotó: fradi.hu

A nádszegi Nagy Viktóriát is foglalkoztató Ferencváros szombaton a bajnokságban addig százszázalékos mérleggel listavezető MTK-t fogadta a Kocsis Sándor Sportközpontban.

A zöld-fehérek számára remekül indult a rangadó, hiszen már a 11. percben megszerezték a vezetést Vágó Fanny góljával. A kék-fehérek azonban nem adták könnyen magukat,

és két perccel később Pápai Emőke egalizált. A gyors gólváltások a mérkőzés további részében is folytatódtak, a 16. percben ismét Vágó Fanny jutatta vezetéshez a Fradit. A 20. percben pedig már kétgólos előnyre tettek szeret a hazaiak, Betsy Brandon góljának köszönhetően.

Dörnyei Balázs együttese hiába játszott fölényben és dolgozott ki több ígéretes helyzetet, nem tudta kihasználni ezeket. A vendégek pedig egy védelmi megingást kihasználva újabb gólt szereztek, Pápai révén egygólosra csökkentették hátrányukat.

Szünet után is a Ferencváros volt a jobb csapat, ami több helyzetben is megmutatkozott.

A zöld-fehérek a csereként beálló Czellér Dorottya egyéni akciója után a hajrában büntetőhöz is jutott. A megítélt büntetőt a Fradi csapatkapitánya, Mosdóczi Evelin értékesítette, beállítva a 4-2-es végeredményt.

A zöld-fehérek nádszegi játékosa, Nagy Viktória a 71. percben csereként lépett pályára.

A Ferencváros győzelmével egy pontra megközelítette az MTK-t a tabellán, és továbbra is veretlen a bajnokságban.

Simple Női Liga, 6. forduló:
FTC-Telekom – MTK Hungária 4-2 (3-2)
Gólszerzők: Vágó (11., 16.), Brandon (20.), Mosdóczi (83.) ill. Pápai (13., 39.)

A játéknap másik felvidéki érdekeltségű mérkőzésen a Győri ETO kétgólos hátrányból mentett pontot hazai pályán.

A hazaiaknál a csallóközcsütörtöki Feketevízi Tímea nem lépett pályára, míg a szintén csallóközi származású Rublík Orsolya a kezdőben kapott lehetőséget, és a 46. percig volt a pályán.

A találkozón a vendégek már az első félidőben kétgólos előnybe került Török Lilla duplájával. A második félidőben a győriek előbb Bodai Viktória révén szépítettek, majd tíz perccel a vége előtt Horváth Cintia egyenlített. A győri együttes továbbra is nyeretlen a bajnokságban, és két ponttal a tabella hetedik helyén állnak.

ETO FC Győr - KÉSZ-St. Mihály FC 2-2 (0-2)
Gólszerzők: Bódai (60.), Horváth (80.) ill. Török (2., 31.)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.