Nagy harcok az európai topligákban
Végső fázisához érkeztek a top európai bajnokság, az előző évekhez képest pedig jóval több izgalom várható a hátralévő fordulókban.
A Premier League-ban szinte még semmi sem dőlt el, a bajnoki cím, az európai kupahelyek és a kiesés elkerüléséért folytatott versenyfutás is nyitott. Az elmúlt évek egyik legszorosabb bajnoki hajrája várható, az Arsenal és a Manchester City fej-fej mellett halad.
A manchesteriek az Arsenal legyőzésével vesztett pontok tekintetében beérték az Ágyúsokat, sőt, a Burnley elleni győzelmükkel pillanatnyilag átvették a vezetést. A hétvégén a City kupakötelezettségei miatt nem játszott bajnokit, míg az Arsenal hazai pályán legyőzte a Newcastlet, így a londoniak ismét az első helyre ugrottak.
A hátralévő mérkőzéseket figyelembe véve a Manchester City sorsolása tűnik nehezebbnek, a jelenlegi forma azonban Guardioláék mellett szólhat. Az elmúlt évtizedek egyik legszorosabb bajnoki versenyfutása várható, a bajnoki cím sorsa pedig akár a gólkülönbségen is múlhat. Az európai kupaindulásáért is nagy csata várható, az Arsenal és a City mellett valószínűleg a Manchester United is ott lesz a BL-ben, de az Aston Villa és a Liverpool is jól áll.
Nem kis meglepetésre a Brighton jelenleg Európa-liga főtáblát érő helyen áll, a 6-7. helyre azonban még reálisan hat csapat pályázik. Az idei PL-mezőny rendkívül szoros, a 6. helyezett Brighton és a 12. helyen álló Sunderland között mindössze négy pont a különbség, így a hátralévő négy fordulóban még bármi megtörténhet.
A német Bundesligában már eldőltek a lényegi kérdések, a Bayern München ismét bajnok lett, a Dortmund pedig ezúttal is kénytelen beérni a második hellyel. Nagy valószínűséggel Willi Orbánék is ott lesznek a BL-ben, a 4. helyért azonban még több csapat is pályázik.
A Stuttgart csupán jobb gólkülönbségének köszönhetően vezet a Hoffenheim előtt, és még a Leverkusen helyzete sem reménytelen, akik mindössze két ponttal vannak lemaradva.
Az EKL-indulás a Frankfurt és a Freiburg között dőlhet el, bár az utóbbi csapat még BL-csoportkörre is esélyes, az Európa-ligában ugyanis egy lépésre vannak a finálétól.
Rendkívül nehéz helyzetbe került a nagy hagyományokkal rendelkező Wolfsburg, akik három fordulóval a bajnokság vége előtt hat pontra kerültek a bennmaradást érő 15. helytől.
Az St.Pauli helyzete sem sokkal jobb, hátrányuk öt pont a Hamburg-Köln kettőshöz képest, így nagy csodára lenne szükségük a bennmaradáshoz.
Címet védhet a Barcelona Spanyolországban, a Real Madrid újabb botlása után 11 pontra nőtt a katalánok előnye a királyiakkal szemben. Matematikailag ugyan még maradt esélye a Realnak, a Barcának azonban a hátralévő négy mérkőzésből elegendő két pontot szereznie, tehát már a hétvége folyamán bajnokok lehetnek Yamalék.
A Villarreal ismét ott lesz a BL-ben, illetve az Atletico Madrid is a Betishez képest kényelmes, tíz pontos előnyből várhatja a hátralévő mérkőzéseket. A Betisnek ezúttal az Európa-liga maradhat, a Getafe és a Celta Vigo pedig az EKL-selejtezőért vívhat nagy csatát.
A tabella másik fele rendkívül szoros, a 11. helyen álló Rayo Vallecano és a 19. Levante között hat pont a különbség. A többszörös Európa-liga győztes Sevilla jelenleg kieső helyen álló, amely legalább akkora meglepetésnek számítana, mint a Tottenham kiesése.
Az olaszoknál az Inter akár már az elmúlt hétvégén bebiztosíthatta volna a bajnoki címét, végül azonban elszórakozták a Torino elleni mérkőzés hajráját, így szombatig még biztosan várniuk kell az ünnepléssel. Egyedül a Napolinak maradt esélye, hogy beérje a milánóiakat, akik szombaton a BL-helyért küzdő Como otthonában lépnek pályára.
Egy esetleges nápolyi pontvesztés az Inter bajnoki címét jelentené.
És ha már Como, Cesc Fabregas remek csapatot rakott össze, a hátralévő négy forduló azonban sorsdöntő lesz a csapat számára. Jelenleg még a BL-helyekre is van esélyük, ugyanakkor könnyen az EKL-ben is végezhetik, ha a Roma megelőzi őket. Bár ez is szép teljesítmény lenne a comoiaktól, a szezonban nyújtott teljesítményükért többet érdemelnének.
Az AC Milan egy év kihagyás után visszatérhet a BL-be, illetve a Juventus pedig ezúttal is lecsúszhat a dobogóról.
A Pisa és a Verona kiesése lényegében borítékolható, a míg a Cremonese és a Lecce kiesés elleni versenyfutása könnyen az utolsó fordulóban dőlhet el.