Nagelsmann távozik a német szövetségi kapitányi posztról, Jörgen Kopp lehet az utódja
Távozik posztjáról Julian Nagelsmann, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - jelentette be pénteken délben a német szövetség (DFB).
A DFB kiemelte közleményében, hogy Jürgen Kloppot, a Borussia Dortmund és a Liverpool korábbi vezetőedzőjét, a salzburgi központú Red Bull globális futballcsoportjának vezetőjét szeretnék megnyerni utódjának. A szövetség vezetői kérték a 38 éves Nagelsmannt, hogy távozzon posztjáról a világbajnoki búcsút követően, ő pedig ezt követően úgy döntött, hogy beadja a lemondását.
– fogalmazott Bernd Neuendorf DFB-elnök.
A német csapat hétfőn a 32 között 11-esekkel búcsúzott Paraguayjal szemben - Nagelsmann akkor még kizárta, hogy a lemondana -, a 2018-as és 2022-es vb-n pedig a csoportból sem sikerült továbbjutnia. Az 59 éves Klopp a vb alatt szakkommentátorként dolgozott. A válogatott következő mérkőzése szeptember 24-én lesz a Nemzetek Ligájában Hollandia ellen.