2023. március 1., 19:36

Mourinhot kiállították, nem maradt el a válasza

José Mourinho, az AS Roma vezetőedzője jogi lépéssel fenyegetőzik, miután kiállították őt kedden a Cremonese elleni összecsapás második félidejében.

José Mourinho
Fotó: TASR/AP

A Roma 2-1-es vereséget szenvedett a Cremonese otthonában, a portugál vezetőedzőnek pedig a második félidő elején mutatta fel a játékvezető a piros lapot.

"Indulatos vagyok, de nem bolond"- mondta a 60 éves szakember, aki olyan hangfelvétel után kutat, amellyel igazolni tudja, hogy Marco Serra negyedik játékvezető "minősíthetetlen megnyilvánulására" reagált. 

"A meccs után odamentem a játékvezetőkhöz, hogy tisztázzam az ügyet. Marco Piccinini szerint nekem kellett volna bocsánatot kérnem" - idézte fel Mourinho. - "Aztán megmondtam Serrának, hogy lehetne benne annyi bátorság, hogy elmagyarázza mi is történt, de úgy tűnik memória-problémái vannak."

A portugál tréner azt is megemlítette, hogy az a játékvezető, aki a kiállítását kezdeményezte Torinóból származik, a Roma pedig vasárnap a Juventus ellen lép pályára, sőt ha legyőzi egyik legnagyobb riválisát akkor feljöhet a tabella negyedik helyére. 

"Nem tudom ezt a mérkőzést magam mögött hagyni, egyszerűen nem tudok a vasárnapi meccsre koncentrálni. Sajnálatos, ami Serrával történt, de addig tisztelek valakit, ameddig ő is tisztel engem" - zárta gondolatait Mourinho, aki ezzel együtt vállalja a felelősséget a keddi vereségért, mivel szerinte a második félidőben nagyobb nyomást kellett volna gyakorolniuk a kieső helyen álló Cremonesére.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.