2020. szeptember 17., 10:28

Moldáv válogatott támadót igazoltak a sárga-kékek

A Fortuna Ligában százszázalékos mérleggel listavezető DAC hivatalos honlapján jelentette be legújabb igazolását. A dunaszerdahelyi együttes moldáv válogatott támadóval erősítette meg támadószekcióját.

Fotó: fcdac.sk

A 22 esztendős válogatott támadó hároméves szerződést írt alá a dunaszerdahelyi együttessel.

A moldáv válogatott futballista a Zimbru Kisinyov neveltje, a moldáv együttesénél vált profi labdarúgóvá, összesen 23 mérkőzésen lépett pályára a klub színeiben és öt gólt szerzett. Ezt követően a fehérorosz Szoligorszk futballistája lett, ahol 15 mérkőzésen jutott szóhoz, majd a szintén fehérorosz élvonalban szereplő FK Vitebsk csapatában futballozott. A tavaszi idény során 18 mérkőzésen 9 gólt jegyzett és egy gólpasszt is kiosztott.

A 22 esztendős gólerős támadó a moldáv felnőtt válogatottnak is tagja, eddig 7 mérkőzésen léphetett pályára eddigi pályafutása során. Debütálását 2018 szeptemberében abszolválta, egy nappal a 20. születésnapja után. Pár napja, idén szeptember elején a Koszovó elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen az első gólját is megszerezte a felnőtt válogatottban.

Nagyon boldog vagyok, hogy pályafutásom moldáviai és fehéroroszországi szakaszát követően egy olyan klubhoz igazolhattam, amely szerepel az Európa-ligában. Tisztában vagyok vele, hogy a klub fantasztikus szurkolókkal rendelkezik, akik minden egyes mérkőzésen megtöltik a stadiont. Szeretnék örömet okozni nekik, továbbá segíteni a csapatot a trófeák elnyerésében és az Európa-ligában való továbbjutás kiharcolásában” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának a DAC új szerzeménye.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.