2021. március 18., 09:20

Mocsi Attila: Csodálatos dolog a magyar színeket képviselni egy Európa-bajnokságon

A magyar-szlovén társrendezésű U21-es Európa-bajnokság magyar keretébe lakszakállasi tehetség is bekerült. Gera Zoltán szövetségi edző ugyanis meghívót küldött a Szombathelyi Haladás 20 esztendős tehetséges védőjének, Mocsi Attilának, aki a március 24-én kezdődő kontinenstorna előtt nyilatkozott portálunknak, a válogatott meghívóról, a hazai rendezésű Európa-bajnokságról, a céljairól, valamint a nézők hiányáról is kérdeztük a fiatal tehetséget.

Fotó: NSO.hu

A Haladás labdarúgója lettél, és sikerült alapemberré válnod Szombathelyen. Hogyan tekintesz vissza az elmúlt évedre Szombathelyen?

Igen lassan egy éve vagyok a Hali játékosa. Szerencsére az elejétől kezdve számított rám a szakmai stáb. Úgy gondolom az első 15 meccsen még ingadozó volt a teljesítményen, de azóta, stabil jó teljesítményt nyújtok, ami nagyban köszönhető a csapattársaimnak és edzői stábnak is. Azt gondolom rengeteget fejlődtem és nagyot léptem előre ebben az egy évben.
 

Idén márciusban a részben hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokságot rendeznek Magyarországon Szlovéniával közösen. Számítottál rá, esetleg bíztál benne, hogy Gera Zoltán szövetségi edző téged is nevez az Eb-keretbe?

Idén úgy gondolom remekül játszottam a klubcsapatomban, amit a vezetőedző is hétről hétre megerősített, így bizakodva vártam a kerethirdetést. Az elején viszont csak vésztartalék voltam, de a Jóisten látta mennyit dolgoztam azért, hogy ide bekerüljek és a tábor kezdete előtt jött is a behívó egy játékos kiesése miatt. Szeretném bebizonyítani, hogy itt a helyem.

Milyen érzés lesz számodra hazai pályán szerepelni a kontinenstornán?

Magyarországot képviselni csodálatos dolog, akár csak egy edzőmérkőzésen nem, hogy egy Európa-bajnokságon és az csak hab a tortán, hogy még hazai rendezésű is. Nagyon motivált és bizakodó vagyok az előttünk álló két hétre.

Számodra nem lesz ismeretlen Eb-n szerepelni, hiszen az U17-es válogatott színeiben már szerepeltél Európa-bajnokságon a magyar válogatottal, akkor egy szép hatodik helyet szereztettek. Mit gondolsz mennyire sikerült fejlődnöd azóta, mennyire lettél érettebb labdarúgó?

Szerepelni az Eb-n óriási dolog, hogy ott egy 6. helyet tudtunk elérni, mindig jó érzés tölt el, amikor arra gondolok. Azt gondolom rengeteget fejlődtem azóta sokkal érettebb játékos lettem nagyon jó emberek vettek körül gondolok itt Tímàr Krisztiánra, Juhász Rolandra és jelenlegi vezetőedzőmre Mátyus Jánosra, akik mind az én pozíciómban játszottak nagyon magas szinten, ha valakik tudtak nekem a fejlődésemben segíteni hát ők azok.

Mit vársz az Európa-bajnokságtól, milyen céljaid vannak a torna kapcsán?

A célom az, hogy az Európa-bajnokságig hátralévő napokban bebizonyítsam a stábnak, hogy számíthatnak rám, és szeretnék minél többet játszani. A 3 meccsen aztán majd meglátjuk, hogy döntenek.

Viszonylag erős csoportba került a magyar válogatott Németország, Románia és Hollandia társaságában. Milyen célt fogalmazott meg a csapat az Eb kapcsán?

Inkább azt mondanám, hogy nagyon erős csoportba kerültünk viszont sportemberek vagyunk, győzni szeretnénk minden meccsen. De reálisan kell nézni a dolgokat, mindent megteszünk a továbbjutás érdekében, küzdeni és harcolni fogunk Magyarországért és meglátjuk mire lesz elég.

A koronavírus miatt szigorú szabályok léptek életbe, azonban nézők továbbra sem lehetnek a tornán, így zárt kapuk mögött kerül megrendezésre az Európa-bajnokság. Mit gondolsz mennyire lesz nehéz üres lelátok előtt focizni?

Ez egy nagyon fájó dolog nekünk játékosoknak és azt gondolom a szurkolóknak is, hisz hazai rendezésű Európa-bajnokságon nem lehetnek ott velünk. Az biztos, hogy tizenkettedik játékosként álltak volna mellettünk. Most üres lelátók előtt kell kihozni magunkból a maximumot.

Melyik mérkőzést várod leginkább. Van esetleg olyan ellenfél, akiből külön készülsz a tornán, esetleg, akire a stáb külön felhívta a figyelmet?

Az összes mérkőzést nagyon várom, hiszen ezzel fel tudjuk majd mérni, hol tartunk a világelit fiatal játékosaihoz képest. Jelenleg a saját játékunkkal törődünk, úgy gondolom, majd a hétvége felé kezdünk el foglalkozni a németekkel, a többi ellenféllel majd a német meccs után jön. Addig csak arra a mérkőzésre próbálunk a legjobban felkészülni.

Mocsi Attila Haladás
Fotó:  NSO.hu
A magyar U21-es válogatott csoportjának teljes programja:
1. forduló (március 24.):
Magyarország–Németország 21.00   
Románia–Hollandia 21.00   

 
2. forduló (március 27.):
Magyarország–Románia 18.00   
Németország–Hollandia 21.00

 
3. forduló: (március 30.):
Magyarország–Hollandia 18.00   
Németország–Románia 18.00
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.