2020. május 23., 17:31

MLSZ: az Újpest és a ZTE sem kapott klublicencet

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága pénteki ülésén 17 csapatnak adta meg az első, további 15 együttesnek pedig a másodosztályú klublicencet, a jelenleg élvonalbeli együttesek közül mindkét listáról hiányzik az Újpest FC és a Zalaegerszeg.

UTE címer
A felújított újpesti stadion
Fotó: M4

Az MLSZ honlapjának közlése szerint hétfőtől június 2-ig van lehetőség a hiányzó dokumentumok pótlására, illetve bizonyíthatják azt, hogy megfelelnek a klublicenc szabályzatának.

Az elsőfokú licencadó bizottság legközelebb várhatóan június 10-én találkozik, amely üléssel az elsőfokú eljárás lezárul. Utána a kluboknak már nem lesz lehetőségük a hiánypótlásra. Az MLSZ kilenc csapatnak adta meg a nemzetközi klublicencet is.

A szövetség honlapján megjelent lista szerint az Újpest FC első és másodosztályú licencet sem kapott, ám a csapat honlapján megjelent szombati közlemény szerint

a 2020-2021-es futballidényre a klub megkapja a licence engedélyt, amelyről az MLSZ biztosított bennünket".

Magyarázatként a lila-fehérek hozzáfűzték, hogy a Szusza Ferenc Stadion felújított centerpályájának - korábban áprilisra tervezett - tesztmérkőzésére a koronavírus-járvány miatt csak egy héttel ezelőtt került sor. Az MLSZ elektronikus rendszere azonban ezt megelőzően technikailag lezárt, így hivatalosan csak a június 10-i listában tüntetheti fel az Újpest FC elfogadott licencét, amikor hiánypótlási eljárás keretében technikailag a rendszer is ismét engedélyezi a tesztmérkőzés adminisztrálását.

Az MLSZ infrastruktúra-szakértői a pályát rendben találták, a hivatalos engedélyt megadták az Újpest FC részére, amely így az ősi rivális Ferencvárost jövő szerdán a Szusza-stadionban fogadja.

Az Újpest FC minden feltételnek eleget tett, hogy megkapja az NB I-es tagsághoz szükséges licencet"

- áll a közleményben.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.