2020. június 13., 19:55

Ma este a sárga-kékek a Nagymihállyal csapnak össze

Szinte biztosnak tűnő bajnok, ugyancsak biztosnak tűnő dobogósok, öt fordulóból álló rájátszás. Ezzel indul újra a Fortuna Liga 2019/2020-as idénye. A rajt időpontja június 13-a, az utolsó játéknap július 11-e. Ami viszont jelentős változás a lebonyolításban, hogy mégis lehet kiesője a szlovák élvonalnak.

Fotó: fcdac.sk
A DAC-Nagymihály összecsapás lefújását követően a találkozó összefoglalójával jelentkezünk. A mérkőzés 20.00-kor kezdődik.

Három hónap és hat nap után folytatódhat a Fortuna Liga. A koronavírus-járvány okozta kényszerszünet alatt rengeteg változás történt az élvonalbeli kluboknál. Az elmúlt két évtized legsikeresebb szlovák alakulatánál, a Zsolnánál játékosok tömeges elbocsátására került sor, a már régóta megváltásra váró Szenicénél tulajdonos-, míg a nagy sikerekre vágyó DAC-nál edzőváltás történt. De haladjunk sorjában.

A bajnokság huszonkét fordulóból álló alapszakaszát lejátszották a csapatok, de március 7-ével nemcsak az alapszakasz ért véget, hanem az egész idény is. Maradt tehát tíz kör a rájátszásra, amely sokáig úgy tűnt, tényleg elmarad.

Nem marad el, de kérdés, hogy a tíz forduló helyett mit ér majd az öt, amelyben a felek megegyeztek. Arról is döntöttek korábban, hogy az alsóházban ugyan lesz némi tétje annak, hogy ki végez a hetedik helyen, mivel attól függően, ki nyeri a Slovnaft Cupot, a bajnokság után selejtezőt játszanának a 4–7. helyeken végzett csapatok az Európa-ligában való indulásért. A másik fontos határozat pedig arról szólt, hogy az utolsó helyen záró gárda nem esik ki, ahogy a tizenegyediknek sem kell pótselejtezőt játszania a második liga második helyezettjével.

Múlt héten azonban a Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) Végrehajtó Bizottsága úgy határozott, hogy megadja a lehetőséget a második liga győztesének a feljutásra. A Ligás Klubok Uniója (ÚLK) korábbi döntését ezzel felülírta a szövetség. Ha nincs kiesője a Fortuna Ligának, teljesen értelmetlen lett volna folytatni a második liga küzdelmeit. A másodosztály azonban folytatódhat, ám egészen furcsa módon.

A tizenhat csapat közül csupán a tabella első hat helyén álló alakulat játszik, hasonlóan öt fordulót, mint az élvonalban. A szezon tehát a huszadik fordulóval zárul, azonban azokat a mérkőzéseket szintén beszámítják, amelyeket az érintett klubok a 16., 17. és 18. fordulóban már korábban lejátszottak egymás ellen. A bajnokság élén a besztercebányai Dukla áll 38 ponttal, a Máriatölgyes szintén 38 pontos, a harmadik helyezett Szakolca hat ponttal van lemaradva, a Poprád 30 pontos, a Zsolna B 28, a Zólyombrézó 27. A második liga bajnoka pótselejtezőt játszik az élvonal utolsó helyezettjével, oda-vissza vágós alapon. Ez a lebonyolítási modell természetesen nem nyerte el minden egyesület tetszését.

A Fortuna Liga június 13-án folytatódik, az alsó- és a felsőház küzdelmeivel. Az alsóházban az 1. fordulóban 17.00 órától Trencsén–Pohronie, Szenice–Szered és Aranyosmarót–Nyitra találkozókat rendeznek. A felsőházban 18.00-tól a Slovan a Rózsaheggyel csap össze az RTVS kamerái előtt, míg 20.00-tól a DAC a Nagymihállyal, amit az Orange Sport közvetít. Másnap 18.00-kor kezdődik a Zsolna–Nagyszombat, ezt is élőben adja az RTVS. Az 5. fordulót július 11-én játsszák.

Fortuna Ligát közvetítő két tévétársaság az eddigi két mérkőzés helyett négy összecsapást ad élőben fordulónként, kivéve az első és az utolsó kört, amikor három, illetve két meccs kerül terítékre. A rájátszás összes mérkőzése megtekinthető lesz online is, a Huste.tv-n. A DAC június 21-én Nagyszombatban lép pályára (20.00, Orange Sport), 28-án a Slovant fogadja (20.00, Orange Sport), július 4-én (18.00) a Zsolnával csatázik a MOL Arénában, 11-én pedig Rózsahegyen (18.00) zárja az idényt.

A Fortuna Ligát 55 ponttal vezető Slovan ifj. Vladimír Weiss-szal kiegészülve folytatja a szezont, akit még februárban szerződtettek, majd azonnal megműtöttek. A harmincéves Weiss valójában még egyszer sem lépett pályára szlovák csapatban a felnőttek között, a rájátszásban debütálhat, és a fővárosiak erőssége lehet. A 45 pontos Zsolna húsz főből álló kerettel készül a folytatásra, ebből öten külföldiek.

A 38 pontos Dunaszerdahely új vezetőedzővel, a korábbi magyar szövetségi kapitánnyal, Bernd Storckkal vág neki a bajnokságnak.

A csapatot hivatalosan június 1-jétől irányító német edző munkáját másodedzőként a magyar korosztályos válogatottak korábbi edzője, Németh Antal, kapusedzőként továbbra is Martin Raška segíti, az erőnléti edző szerepét pedig Storck fia, Alexander tölti be, aki már Belgiumban is az edzői stáb tagjaként dolgozott az édesapja mellett. Gábriš Csaba, az akadémia erőnléti edzője szintén tagja a stábnak. A Zemplín és a Spartak 30 pontos, a Rózsahegy 28 ponttal a hatodik helyet foglalja el a felsőházban. Az alsóház élén a 27 pontos Trencsén áll, amely tizenegy pontos előnnyel rendelkezik az utolsó helyen álló Pohroniéval szemben. A ViOn 26 pontos, a Szenice 24, a Szered 22, a Nyitra pedig 19, következésképpen Radványi Miklós csapatának hárompontos hátrányt kell ledolgoznia a biztos bennmaradás érdekében.

Az SFZ és az ÚLK együttesen szeretne elérni egy jelentős változást a ligában. A június végéig érvényben lévő 500, valamint az év végéig érvényben lévő 1000 fős tömegrendezvényeket szabályozó rendelet helyett a százalékos modellt alkalmaznák a labdarúgó-mérkőzésekre.

A modell szerint a stadionok befogadóképessége a döntő, és a két szövetség a 30%-os maximális befogadóképességet javasolja, mert nem mindegy, hogy a 22 500 fős Tehelné polét tölti meg ötszáz vagy ezer néző, vagy a Pohronie 2309 fő befogadására alkalmas garamszentkereszti Városi Stadionját. A két szövetség találkozót kezdeményezett az illetékes szervekkel.

A folytatás időpontja tehát június 13-a, az utolsó fordulót július 11-én játsszák. A selejtezőket az El-indulásért, illetve a Fortuna Ligában való bennmaradásért folyó párharcokat július 14-én és 17-én rendezik. A Szlovák Kupa elődöntőjének (DAC–Rózsahegy, Slovan–ViOn) odavágóira június 17-én, a visszavágóira 24-én kerül sor, míg a döntőre július 8-án a pozsonyi Tehelné pole stadionban (Národný futbalový štadión).

Megjelent a Magyar7 2020/24. számában.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.