2020. július 29., 14:15

Mészáros András: Ez az év nagy lecke volt számomra a szlovák élvonalban

A DAC nevelése, a komáromi Mészáros András az újonc Garamszentkereszt, majd tavasszal az Aranyosmarót csapatában kapott lehetőséget, amit gólokkal hálált meg. A 24 esztendős támadó első élvonalbeli góljáról és az új szezon kihívásairól is nyilatkozott portálunknak.

Fotó: skficlinicsered.sk

Legutóbb, kölcsönben Aranyosmaróton szerepeltél, hogyan értékelnéd az ott töltött fél évedet?

Nagyon jól éreztem magam a csapatnál, a társakkal az első naptól kezdve megtaláltuk a közös hangot. Azt kicsit sajnálom, hogy nem sikerült bejutnunk a kupadöntőbe és a bajnokság felsőházába. Annak viszont örülök, hogy győztes góllal sikerült búcsúznom a csapattól.

Az újonc Garamszentkeresztnek sikerült kiharcolnia a bentmaradást az élvonalban, volt benned esetleg hiányérzet, hogy nem lehettél tagja a csapatnak ebben a félévben?

Abszolút örülök, hogy sikerült bentmaradniuk. Nekem így jobb is volt, nyugodtan játszhattuk az utolsó meccseinket.

Élvonalbeli tapasztalatokat szereztél az idén. Melyek voltak ezek közül a legfontosabbak?

Ez az 1 év az első osztályban nagy lecke volt számomra. Úgy érzem, sikerült fejlődnöm egyes játékszituációkban, főleg technikai és taktikai szempontból.

Milyen érzésekkel töltött el az első gól megszerzése az élvonalban?

Az első gólom után nagyon boldog voltam, sokat vártam rá, sokat dolgoztam érte, de végül a belefektetett munka meghozta a gyümölcsét. Egyből az első gólom győztes gól lett, így még boldogabb voltam.

A szerződésed lejárta után a Szered csapatához igazoltál, hogyan jött ez a lehetőség?

Meccs után megkeresett a szerediek edzője, hogy mi a helyzet velem, aztán egy hétre rá, hétfőn találkoztunk személyesen is a vezetőkkel, és sikerült megegyeznünk.

Voltak esetleg más megkereséseid, vagy szerettél volna az élvonalban maradni?

Volt megkeresésem a lengyel és a magyar másodosztályból, illetve Komáromból is, de úgy döntöttem, még szeretnék, ha szerényebb körülmények között is, de az élvonalban maradni.

A Szerednél nem leszel egyedüli felvidéki magyar, hiszen Iván Alex is a szeredieknél futballozik. Érdeklődtél-e esetleg a szerződésed aláírása előtt Alexnél a csapatról?

Igen, beszéltem vele is és Ľubo Michalíkkal is, mindketten jókat mondtak a klubról, így könnyebb volt a döntés.

A Szered a bajnokság első fordulójában korábbi csapatod, a DAC ellen kezdi meg a szezont. Hogyan készülsz az új idényre?

Jelenleg két fázisban edzünk, kemény edzéseink vannak, de ez normális hiszen csak három hetünk van a felkészülésre. Annak külön örülök, hogy a DAC ellen kezdjük meg a szezont.

Az átigazolási fotókon jól látható, hogy sérült a kezed. Mi történt?

Egyből a karantén utáni első meccsen, a Nyitra ellen eltörött a csuklóm, azóta hordom a sportgipszet. Körülbelül még egy hétig kell viselnem.

Hétvégén a komáromi KFC-vel meccseltetek. Milyen érzés volt visszatérni Komáromba?

Komáromba mindig örömmel térek vissza! Jó érzés volt itt játszani, szép éveket töltöttem itt.

Mivel lennél elégedett a Fortuna Liga új idényében?

Szeretném magam bejátszani a kezdőbe, stabil, jó játékkal meghálálni az edző bizalmát.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.