2023. március 9., 17:34

Messi sorozatban harmadszor esett ki klubcsapatával a BL nyolcaddöntőjében

Az argentin válogatottal decemberben világbajnok és a tavalyi futball-vb legjobbjának választott Lionel Messinek - pályafutása során először - három egymást követő szezonban nem sikerült bejutnia klubcsapatával a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Messi
Az igazi bomba Lionel Messi bejelentése volt, miszerint Amerikában, az Inter Miaminél folytatja
Fotó: TASR/AP

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) a BL szerdai játéknapját értékelő összefoglalójában emlékeztetett rá, hogy a világszövetségnél (FIFA) hétszer is az év legjobbjának bizonyult, és az Aranylabdát ugyancsak hétszer kiérdemlő Messi mindhárom alkalommal jelenlegi együttesének, a Paris Saint-Germainnek a "jóvoltából" búcsúzott.

A 2020/2021-es szezonban, amikor az FC Barcelona játékosa volt, a PSG ejtette ki a katalánok alakulatát, majd az utóbbi két alkalommal már a francia élcsapat futballistájaként jelentette számára a végállomást a BL nyolcaddöntője.

A párizsi 0-1 után szerda este Münchenben is a Bayern nyert (2-0), ami azt is jelentette, hogy

a PSG az utóbbi hét idényét tekintve immár ötödször volt képtelen továbblépni a 16-os mezőnyből a legjobb nyolc közé.

A párizsi együttessel egyúttal 28 év után először esett meg újfent, hogy a párharc egyik meccsén sem tudott gólt szerezni. Hasonlóra 1995-ben volt példa, amikor a PSG a Bajnokok Ligája elődöntőjében az AC Milantól kapott ki a francia fővárosban 1-0-ra, Milánóban pedig 2-0-ra.

Érdekességként jegyezte meg az IFFHS, hogy a Bayern Münchennek a PSG elleni legutóbbi hat góljából ötöt két ex-párizsi játékos szerzett: hármat Eric Maxim Choupo-Moting, kettőt pedig Kingsley Coman.

A szerdai másik BL-meccsen a továbbjutását a hazai 1-0 után londoni 0-0-val biztosító AC Milan a Tottenham nagy sorozatának is véget vetett:

az angol alakulat 2017 szeptembere óta  sorozatban 147 hazai mérkőzését követően először játszott gól nélküli döntetlent.

A vendég együttes 18 év után első olasz csapatként búcsúztatott angol riválist úgy, hogy a párharc egyik mérkőzésén sem kapott gólt. Hasonlóra éppen a milánóiak voltak képesek 2005 márciusában, szintén a nyolcaddöntőben a Manchester United ellen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.