2020. július 5., 17:20

Messi a játékra összpontosít, nem a szerződésére

Lionel Messi nem fontolgatja távozását az FC Barcelonától - jelentette ki a spanyol futballbajnoki címvédő egyik illetékese a Cadena Sernek nyilatkozva.

Lionel Messi
Fotó: TASR / AP

Josep Maria Minguella, aki a katalán elitklubnál az argentin világsztár szerződésével kapcsolatos ügyek felelőse, úgy fogalmazott a spanyol rádióadónak: biztos benne, hogy a hatszoros aranylabdás marad jelenlegi együttesénél.

Az elmúlt napokban több médium is arról cikkezett, hogy a 33 éves játékmester otthagyja a gránátvörös-kékeket jelenlegi kontraktusa jövő júniusi lejártakor.

A távozásával kapcsolatos találgatásokat felerősítette az a hír, hogy

Messi megszakította klubjával a szerződéshosszabbításáról szóló tárgyalásokat,

mivel elégedetlen mind a saját, mind a csapat helyzetével, amely átengedte az első helyet a tabellán a Real Madridnak, négypontos hátrányba került az ősi riválissal szemben, ezzel alaposan megcsappant az esélye a címvédésre.

Minguella magyarázata szerint csupán arról van szó, hogy Messi éppen a jelenlegi nehezebb szituációban,

a La Liga küzdelmeinek hajrájában nem akar a szerződésével foglalkozni, hanem a játékra összpontosít.

„A kontraktusa megújításáról később tárgyalunk” - nyilatkozott az illetékes. - „Sokszor volt alkalma távozni, és sosem tette meg” - mondta.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.