2025. szeptember 26., 12:27

Mérkőzésen szerzett súlyos sérülés következtében vesztette életét az Arsenal neveltje

Az Arsenal saját nevelésű futballistája, Billy Vigar tragikus módon elhunyt súlyos agysérülés következtében, amelyet egy mérkőzés során szenvedett el. A 21 éves labdarúgó rémisztő ütközést követően fejjel csapódott a talajnak a hétvégi Chichester City–Wingate & Finchley nyolcadik ligás találkozón. A helyszínen ellátták a mentőszolgálat emberei, majd helikopterrel kórházba szállították, az életét azonban nem sikerült megmenteni. 

Arsenal
Fotó: arsenal.com

A Chichester City közleményében röviddel az eset után ez állt:
„Billy súlyos agysérülést szenvedett, jelenleg mesterséges kómában van az intenzív osztályon, ahol a lehető legjobb ellátást kapja. Még túl korai megmondani, mi lesz a végeredmény, és még ha minden jól is alakul, hosszú út áll előtte a felépülésig.”

Egy további közleményükben a klub ezt írta:

Miután Billy Vigar szombaton súlyos agysérülést szenvedett, mesterséges kómába helyezték. Kedden műtéten esett át, hogy növeljék az esélyeit a felépülésre. Bár a beavatkozás némileg segített, a sérülés túl súlyosnak bizonyult, és szeptember 25-én, csütörtök reggel elhunyt. A hírre érkező reakciók megmutatták, mennyire tisztelték és szerették Billyt a sportban. A családja összetört, hogy mindez abban a sportban történt, amelyet annyira szeretett.”

A Chichester következő mérkőzését, amelyet a Lewes ellen játszottak volna, már elhalasztották, a csapat legközelebb szeptember 30-án, kedden léphet pályára a Cheshunt ellen.

Vigar az Arsenal Hale End akadémiáján nevelkedett, rendszeresen játszott a klub U18-as és U21-es csapataiban. 2024 nyarán távozott az Arsenaltól.

Az észak-londoni klub is kifejezte támogatását egy megható üzenetben:
„Mielőbbi felépülést kívánunk, Billy. Mindenki az Arsenalnál szeretetet és támogatást küld Billynek és szeretteinek ebben a nehéz időszakban.”

Vigar pályafutása során játszott a Hastings és az Eastbourne Borough csapataiban is, a Chichester City-hez pedig a nyári átigazolási időszakban érkezett. Az eset egyébként hasonló ahhoz, amelyet a Bath City korábbi játékosa, Alex Fletcher is átélt.

Fletcher is üzent Vigarnak:
„Összetörik a szívem, amikor elolvasom ezt a szörnyű hírt. Minden szeretetet, erőt és jókívánságot küldök a Vigar családnak, hogy idővel begyógyuljanak a sebek. Menni fog, Billy.”

Megosztás
Címkék