2020. augusztus 27., 13:32

Merkel zárt kapus Bundesligát akar, legalább januárig!

Angela Merkel kancellár azt javasolja, december 31-ig csak zárt kapus mérkőzéseket rendezzenek a német labdarúgó-bajnokságban, mert a nagy tömegeket vonzó sportrendezvények lebonyolítására vonatkozó tiltásnak a politikus szerint az év végéig érvényben kellene maradnia.

Fotó: TASR/AP

Az ezzel kapcsolatos csütörtöki egyeztetésen Horst Seehofer belügyminiszter viszont úgy vélekedett, korlátozott számban be lehetne engedni szurkolókat a bajnoki futballmeccsekre.
Az Angela Merkel által megfogalmazott javaslat nemcsak a labdarúgásra, hanem a kézilabdára, a kosárlabdára és a jégkorongra is vonatkozik, ugyanakkor kivételt jelenthetnek azok a régiók, amelyekben nagyon alacsony a fertőzések száma. Ezekben az esetekben a javaslat szerint biztosítani kell azt, hogy a nézők csak az adott régióból, vagy legfeljebb a környező tartományokból érkezzenek. Erre a Német Labdarúgó Liga (DFL) már kifejlesztett egy rendszert, mellyel személyre szabott belépőjegyek igényelhetők.

Seehofer szerint viszont egy 80 ezer néző befogadására alkalmas stadionba jelentős számú közönséget lehet beengedni úgy, hogy közben minden fertőzésvédelmi szabályt betartanak, ha megfelelőek az adott létesítményre kialakított higiéniai előírások.

A belügyminiszter úgy véli, a lakosság nem érti, hogy ha a tömegközlekedésben és egyéb zárt tereken nincsenek korlátozások, akkor egy futballmeccs kevés nézővel, a távolságtartás betartásával miért nem rendezhető meg. Seehofer ezért azt kérte, hogy a jelenleg érvényben lévő, koronavírussal összefüggő intézkedéseket rendszeresen vizsgálják felül arányossági szempontok alapján is.

A Bundesliga 2020/2021-es idénye a tervek szerint szeptember 18-án kezdődik.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.