2023. április 17., 10:57

Melyik szlovákiai focisták érik a legtöbbet?

Marek Hamšík? Nem, még véletlenül sem. A szlovák válogatott több tekintetben is csúcstartója és korábbi csapatkapitánya sosem ért annyit a futballpiacon, mint a jelenkor legtöbbre taksált szlovák labdarúgója. Milan Škriniar becsült piaci értéke 60 millió euró, és úgy tűnik, a közeljövőben senki sem „előzi meg” a milánói Internazionale védőjét.

szlovák válogatott
Fotó: TASR

A német Transfermarkt szakportál szerint kétség nem fér hozzá, ki a legtöbbet érő szlovák focista jelenleg. Milan Škriniar 2017 óta erősíti az Internazionale csapatát, az év őszén a weblap 15 millió euróra becsülte a piaci értékét. A következő év végére már 60 millióra emelkedett az összeg, 2020 nyarára visszaesett 50 millióra, majd 2021 végén elérte a 65 milliót, és tavaly novemberre ismét visszaállt 60 millió euróra az ötvennyolcszoros szlovák válogatott becsült piaci értéke. A szlovák labdarúgók közt egyértelműen ő áll az első helyen, de az olasz élvonalban is a hetedik legértékesebbnek számít.

A Serie A-ban a Napoli nigériai csatára, a huszonnégy éves Victor Osimhent tekintik a német oldalon a legdrágább focistának, akit jelenleg kereken 100 millió euróra értékelnek. A huszonnyolc éves Škriniart két csapattársa, a harmadik helyre rangsorolt argentin támadó, Lautaro Martínez és a hatodik legértékesebbnek tartott olasz középpályás, Nicolò Barella előzi meg. Előbbi 80, utóbbi 70 millió eurót ér a focipiacon.

Az olasz bajnokság huszonegyedik legdrágább játékosa Stanislav Lobotka, aki a szlovák focisták közt a második Škriniar mögött. A Napoli középpályását 38 millió euróra becsülik, ezzel a bajnokesélyes csapatban a hatodik legértékesebb a Transfermarkt szerint. Tavaly novemberben még nyolcmillióval kevesebbre taksálták a negyvenötszörös válogatottat, és az ő pozíciója sem veszélyeztetett a szlovák játékosokat tömörítő listán, hiszen az őt követő Dávid Hancko a maga 20 millió eurójával kellő távolságot tart tőle. A Feyenoord Rotterdam huszonöt éves hátvédje az utolsó olyan szlovák játékos, akinek a piaci értékét több mint 5 millió euróra becsülik. Érdemes kiemelni, hogy a lista első kilenc helyén négy középhátvédet találunk. Hancko után ugyanis a Mallorcában játszó Martin Valjent következik. A huszonhét éves védő 4,5 millió eurót ér.

Az ötödik helyen két középpályás szerepel, 4-4 millió eurós piaci értékkel. A harmincéves Patrik Hrošovský a belga Genk játékosa, a válogatottban időnként csatárposzton alkalmazott huszonnyolc éves Ondrej Duda pedig az olasz Hellas Veronában focizik. Hetedik helyen találjuk az első kapust. A Fulhamben védő huszonhat éves Marek Rodák 3,5 millió eurót ér a játékospiacon.

Őt két 3 milliós követi, az észak-amerikai MLS-ben, a Seattle-ben játszó huszonnyolc éves Albert Rusnák, valamint a dán Koppenhága huszonhét esztendős védője, Denis Vavro. Az első tízbe való jutáshoz 2,5 millió eurós piaci érték kell a szlovák focisták között. A Newcastle United kapusát, a harmincnégy éves Martin Dúbravkát, az arnhemi Vitesse huszonhét éves középpályását, Martin Berot, valamint egy másik holland csapat, a Groningen húszesztendős középpályását, Tomáš Suslovot találjuk itt.

A tizenharmadiknak a doborgazi Bénes Lászlót hozza ki a weblap, akit 2,2 millió euróra becsülnek. A Hamburg huszonöt éves labdarúgóját két Slavia-játékos követi, Jakub Hromada és Ivan Schranz, az ő piaci értékük eléri a 2 millió eurót, de a harmincöt éves Marek Hamšíkot már csak 1,8 millióra taksálják. A török Trabzonspor középpályása legjobb formájában 40 milliót ért a portál ítélete szerint. A 136-szoros szlovák válogatottat Almási László követi 1,7 millió eurós piaci értékkel. A Baník Ostrava huszonnégy éves csatára idén eddig öt gólt szerzett a cseh élvonalban. A szlovák Fortuna Ligából a harminchat esztendős Juraj Kucka a legértékesebb szlovák focista 1,5 millió euróval, ezzel a tizenkilencedik a listán.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.