2019. május 12., 13:31

Megvan Dárdai utódja a Herthánál

Ante Covic utánpótlásedző lett Dárdai Pál vezetőedző utódja a Hertha labdarúgócsapatánál.

Dárdai Pál
Fotó: TASR/AP

A klub vasárnap jelentette be, hogy a 43 éves ausztrál szakember foglalja el a szezon végén távozó magyar tréner helyét.

„Ő a következő igazi herthás, aki bekerül a profi szférába. Minden más jelöltnél jobban ismeri a csapat DNS-ét” - méltatta Michael Preetz menedzser az új trénert, aki Berlinben született, és 1996 és 2000, majd 2003 és 2010 között erősítette az együttest. A kétszeres válogatott ex-kapus jelenleg a Hertha U23-as együttesét vezeti, amellyel a negyedik vonalban szerepel.

Michael Preetz menedzser korábban közölte, hogy túl drágának tartja a másik két jelölt, a portugál André Villas-Boas és az amerikai David Wagner - akit a Schalke is kiszemelt - szerződtetését, inkább házon belüli megoldást keres, akárcsak Dárdai esetében.

Dárdai 2015 februárjában vette át a berlini csapat irányítását, a klub idén április közepén közölte, hogy az idény végén távozik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.