2024. június 11., 14:33

Megvan a DAC első nyári igazolása

A dunaszerdahelyi fociklub új igazolása Győrből érkezik. Tuboly Máté kétéves szerződést kötött a DAC-cal.

Tuboly Máté
Fotó: FCDAC 1904
A nyári felkészülés alatt megtörtént a DAC első átigazolása. Az új szezontól egy 19 éves fiatal erősíti majd a sárga-kék csapatát. Tuboly Máté a Győr játékosaként a 2023/2024-es idényt a Debrecenben töltötte kölcsönben, eközben egyesülete az ETO FC Győr volt. Szerződése 2026 nyaráig szól.

A 2004-es születésű futballistának gyerekkorától szenvedélye a labdarúgás. Az utóbbi években stabilan futballozott a NBII-ben, viszont tavaly már  lehetősége adódott kipróbálni magát az élvonalbeli Debrecennél, ahol összesen 12 mérkőzésen lépett pályára. Tuboly az U17-estől az U19-es kategóriáig képviselte Magyarországot válogatott szinten.

A DAC keretében olyan srácok vannak, akikkel együtt futballoztam az ETO-ban, velük beszélgettem az itteni feltételekről és csak szuperlatívuszokat hallottam tőlük. Többen is szerettünk volna Győrből Dunaszerdahelyre kerülni, figyelemmel követtük a sárga-kékek eredményeit és mérkőzéseit. A DAC egy nagyon jelentős klub, amellyel mindig szimpatizáltam és nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért. A pályán igyekszem mindig otthagyni a szívem és a maximumot nyújtani a csapat érdekében – pontosan ezt próbálom majd nyújtani az új állomáshelyemen is. Már alig várom a nyári felkészülés kezdetét”

– nyilatkozta a szerződése aláírását követően a DAC új tagja.


A sárga-kékek ügyvezető igazgatója, Jan Van Daele szerint Tuboly Máté egy rendkívül ígéretes, a hatos és nyolcas pozíciójában is bevethető középpályás, akire a következő idényben a kezdőcsapat stabil tagjaként számítanak. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.