2019. október 30., 20:30

Megfogyatkozva, a drámai büntetőpárbajban cserekapusával felálló DAC kiejtette a címvédő Spartak Nagyszombatot

Két és fél év után újra kupamérkőzést rendeztek a dunaszerdahelyi MOL Arénában, ahol a DAC az ősi rivális és címvédő Nagyszombat együttesét látta vendégül a Szlovák Kupa nyolcaddöntőjében.

DAC-Spartak Nagyszombat
Fotó: fcdac.sk

A Szlovák Kupa nyolcaddöntőjének slágermérkőzésére került sor a MOL Arénában, ahol Kalmár Zsolték a kerületi rivális Spartak együttesét fogadták. A két együttes múltját ismerve parázs hangulatú mérkőzésre volt kilátás. Peter Hyballa együttesében sérülése után első ízben kapott a kezdőcsapatban lehetőséget Kalmár Zsolt, aki egyre jobb formába lendült az elmúlt hetekben sérülése után.

A találkozót a vendégek kezdték jobban, és a mérkőzés elején két komoly lehetőséget is elpuskáztak a nagyszombati játékosok. Szerencsére azonban Jedlička a helyén volt, és óriásit védett Sobczyk helyzeténél, aki egyébként lesen volt.

A vendégek a Hyballa-féle fegyverrel, magas letámadással próbáltak zavart okozni. Húsz percnyi játékot követően érezni lehetett, hogy egyik csapat sem akar felesleges kockázatot vállalni.

Öt perccel az első játékrész vége előtt Vida Kristopher beadására csúnyán aláfutott a Spartak kapusa, de középen nem érkezett dunaszerdahelyi játékos, így odalett az ígéretes lehetőség. A folytatásban sem rezdült meg a háló, ami azt jelentette, hogy gól nélkül mehettek szünetre a csapatok.

Szünetről visszatérve a hazaiak játéka megélénkült, és sorra dolgozták ki a gólszerzési lehetőségeket. A mérkőzés 53. percében Kalmár passza után Ronan került ziccerbe, de csak az oldalhálót találta el az ír középpályás.

Pár perccel később ismét Kalmár alakított nagyot és honfitársát Vida Kristophert hozta ziccerbe, de a magyar támadó fölé durrantott. A 65. percben Divkovič beadása után Ramirez előtt adódott nagy lehetőség, de a dél-amerikai támadó nem tudott élni vele.

A rendes játékidő utolsó húsz percébe fordulva a sárga-kékek egyre nagyobb fölényben futballoztak, a 71. percben egy kontratámadás után Ramirez lőtt mellé, majd egy perccel később Kalmár lövését fogta Bolek.

A mérkőzés hajrájában a DAC cseh hálóőre, Martin Jedlička egyik kifutásánál ütemet tévesztett és elkaszálta ellenfelét, a játékvezető pedig nem habozott: azonnali piros lappal az öltözőbe küldte a hazaiak hálóőrét.

A rendes játékidő nem hozott döntést, így büntetőpárbaj után dőlt el a továbbjutó sorsa. A drámai büntetőpárbaj hőse Száraz volt, aki Jedlička kiállítása után lépett pályára, és két büntetőt is kivédett, amivel a sárga-kékek továbbjutottak a legjobb nyolc közé. A DAC mindent eldöntő büntetőjét Eric Davis értékesítette.

Szlovák Kupa, nyolcaddöntő:
FC DAC 1904 – FC Spartak Nagyszombat 0-0 büntetők után 4-3
MOL Aréna, Dunaszerdahely, 7550 néző v.: Smolák
Sárga lapok: Divkovič (62.) ill. Halilovič (28.)
Kiállítva: Jedlička (84.)
DAC: Jedlička – Vida Máté, Kružliak, Beskorovainyi, Davis – Oravec, Kalmár, Ronan (Száraz 85.) – Vida Kristopher, Ramirez (Fábry 89.), Divković (Blackman 76.).
Spartak: Bolek – Turňa, Mesík, Mitrea, Lovat – Halilović – Gomes, Grendel (Dangubič 77.), Tešija, Tavares – Sobczyk (Yilmaz 67.). 
Szlovák Kupa nyolcaddöntőinek végeredményei:
Október 30., szerda:
AS Trencsén - MFK Szakolca (II.) 4-0 (1-0)
ŠKF Szered – FC Pozsonyligetfalu (II.) 3-0 (1-0)
FK Poprad (II.) - MFK Dukla Besztercebánya (II.) 3-0 (0-0)
FC Nyitra – MFK Tatran Liptószentmiklós (II.) 3-2 (1-1)
FK Szenica – MFK Rózsahegy 1-1 büntetők után 3-4
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.