2022. október 6., 10:18

Megelégelte a Sevilla vezetése a rossz szereplést - menesztették az edzőt

Menesztették posztjáról Julen Lopeteguit, a Sevilla labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.

Julen Lopetegui
Fotó: TASR/AP

Az andalúziai gárda messze a várakozások alatt teljesített eddig az idényben: a spanyol pontvadászatban hét forduló alatt öt pontot gyűjtve a 17. helyen áll.

A Bajnokok Ligájában pedig három csoportmérkőzés alatt úgy szerzett egy pontot, hogy egy rúgott gólja mellett nyolcat kapott. Idei tíz tétmeccséből csupán egyet tudott megnyerni az együttes.

A spanyol élvonallal foglalkozó laligaexpert.com szakportál már egy hete jelezte: inog a kispad a Sevillát 2019 óta irányító 56 éves baszk szakember alatt,

márpedig azóta hazai pályán bajnokin szombaton az Atlético Madridtól (0-2), majd a BL-ben szerdán a Borussia Dortmundtól (1-4) kapott ki.

A Sevilla ezek után jelentette be Lopetegui menesztését, akit - spanyol médiaértesülések szerint - a legutóbb a Marseille-t irányító Jorge Sampaoli pótolhat.

Lopetegui 2016-tól 2018 nyárig a spanyol válogatott szövetségi kapitánya volt, majd viharos körülmények között távozott,

mivel közvetlenül a világbajnokság előtt a Real Madrid bejelentette, hogy a következő idénytől a királyi gárdát irányítja. Emiatt a spanyol szövetség két nappal a torna rajtja előtt menesztette. Lopetegui aztán mindössze néhány hónapig volt a fővárosiak vezetőedzője, ugyanis a gyenge eredmények miatt már 2018 októberében menesztették. Ezt követően

2019 júniusában nevezték ki a Sevilla élére, mellyel Európa-ligát nyert és háromszor egymás után negyedik helyig vezette csapatát a La Ligában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.