2020. március 13., 18:20

Még mindig lehet szavazni a Puskás Arénára is!

Még mindig lehet szavazni Budapest legújabb, ikonikus épületére az előző évben átadott arénák versenyén: a bajnokok arénája most az arénák bajnoka lehet! A Puskás Arénát hazánk legnagyobb hagyományokkal rendelkező építészirodája a Középülettervező Zrt. (KÖZTI) tervezte.

stadionavató, Puskás Aréna
Fotó: MTI

A futballstadionokkal számtalan tematikus honlap foglalkozik, hiszen ezek az épületek impozáns méreteik és közösségi szerepük okán nagy érdeklődésre tarthatnak számot. A műkedvelő és szakértő médiumok között megtalálható a világ élvonalába tartozó Stadium Database nevű oldal – www.stadiumdb.com – ahol idén is keresik a 2019-ben átadott legszebb sportlétesítményt.

A 19 ország által a versenyre benevezett 21 stadion közé bekerült a Középülettervező Zrt. – ismertebb nevén a KÖZTI – Skardelli György vezető tervező és munkatársai  által tervezett épület, a Puskás Aréna is.

A részvételi feltételek szigorúak, de egyértelműek; a listára kizárólag a 2019-ben átadott, legalább 10 ezer néző befogadására alkalmas arénák kerültek fel. A díjat két kategóriában ítélik oda: egyrészt egy szakmai zsűri dönt a legjobb építészről, másrészt a sportrajongók, az építészet iránt érdeklődők, a városlakók és a lokálpatrióták, tehát a nagyközönség március 15-ig leadott szavazatai döntik el, melyik sportlétesítmény a legszebb.

Pár kattintással bárki szavazhat, de ügyelni kell arra, hogy a szavazat kizárólag akkor érvényes, ha az első öt legszebbnek, legizgalmasabbnak tartott stadiont választja ki az érdeklődő. A szervezők szándéka könnyen megfejthető, az elfogultságtól sem mentes szavazók így átnézik az egész mezőnyt, összehasonlításokat végeznek, ötletes megoldásokat ismernek fel, kiegyenlítve így a résztvevők esélyeit. A legjobbnak, a bajnoknak öt csillagot lehet adni, a másodiknak négyet, és így tovább egészen az egycsillagos ötödik helyezettig. A szavazatok száma napról napra nő és így a helyezések is állandóan változnak, de még bármi megtörténhet: az is, hogy a Puskás Aréna lesz a bajnok, hiszen minden adottsága megvan hozzá. Ezzel egyúttal egy szép hagyományt folytathatna, hiszen tavaly a Diósgyőri VTK stadion érdemelte ki ezt a rangos elismerést, mely szintén a KÖZTI neves építészének, Pottyondy  Péternek és munkatársainak munkája.

Ahhoz semmiképp sem fér kétség, hogy a Puskás Aréna rendkívül impozáns létesítmény, amelyben nemcsak öröm játszani, hanem a modern kor építészeti, globális és emberi kihívásainak maximálisan eleget tevő épületkomplexum szimbolikus jelentőséggel bír nem csak a hazai, hanem a nemzetközi szurkoló-, építész- és tervező tábor számára egyaránt.

Abban pedig mindannyian biztosak lehetünk, hogy egy építész számára nemcsak a szakma elismerése jelent sokat, hanem a nagyközönségé is, hiszen ők lesznek az Aréna látogatói. A Puskás ugyanúgy az övék lesz, mint a jövő bajnokaié, az pedig most tőlünk függ, hogy az arénák bajnoka is legyen!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.