2019. február 20., 19:10

Maurizio Sarri nem biztos benne, hogy a Chelsea edzője maradhat

Maurizio Sarri nem biztos benne, hogy a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője edzője maradhat, mert a londoniak az utóbbi hetekben rossz formában játszanak.

chelsea-sarri.jpg
Fotó: Chelsea

"Azt kell gondolnom, hogy hosszú ideig a Chelsea vezetőedzője leszek. Nem vagyok biztos benne, de ha nem hinném ezt, nem is tudnék dolgozni" - nyilatkozta szerdai sajtótájékoztatóján az olasz edző.

A Chelsea idén 12 tétmérkőzést játszott, ezek közül ötöt elveszített, a bajnoki tabellán már csak a hatodik helyen áll, az FA Kupából pedig kiesett.

Sarri hozzátette, egyelőre nem beszélt a helyzetéről Roman Abramovics tulajdonossal, vagy Marina Granovszkaja klubigazgatóval.

"Nincs könnyű dolgunk. Próbáljuk megoldani a problémáinkat, de nincs időnk, hiszen háromnaponta játszanunk kell. Beszélgetünk a játékosokkal, hogy kijavítsuk a hibákat, de a pályán nincs időnk gyakorolni" - magyarázta az edző.

A Chelsea-re a közeljövőben is fontos mérkőzések várnak: csütörtök este a svéd Malmőt fogadja az Európa-ligában, vasárnap a Manchester Cityvel találkozik a Ligakupa londoni döntőjében, majd szerdán a Tottenham Hotspurt fogadja.

"Azt kell gondolnom, képesek vagyunk javulni, és bár az eredmény nem ezt mutatja, a legutóbbi meccsünkön már jobban játszottunk" - magyarázta az edző, aki a Manchester Uniteddel szembeni, 2-0-ra elveszített hétfői FA Kupa-mérkőzésre utalt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.