Más dimenzióban játszik a Premier League
Javában tart az átigazolási időszak, ehhez képest a topligás csapatok az eddigi évekhez képest óvatosabban költekeznek. Az angol bajnokság csapatairól ugyanakkor ez nem mondható el, a húsz együttes költekezései már ezidáig is bőven átlépték az egy milliárd eurót.

Számos futballszurkoló izgatottabban várja a nyári átigazolási időszak, mint magát a bajnoki szezont, van abban ugyanis valami különleges és izgalmas, hogy a csapatok milyen játékosokkal erősítik meg a keretüket. Az már szinte megszokottá vált, hogy az angol klubok költenek a legtöbbet, a koronavírus-járvány óta azonban látványosan megnőtt a szakadék a többi európai topligához képest.
A klubvilágbajnokság némileg két részre osztotta az átigazolási időszakot, így például a július 1-10. közötti időszakban a csapatok több mint 400 millió eurót költöttek új játékosokra. Csak összehasonlításképp, a spanyol bajnokság klubjai ezidáig összesen 380 millió eurót fizettek labdarúgókért.
A Premier League-ban tehát egy hét alatt több pénzt elszórtak, mint a La Ligában másfél hónap leforgása alatt.
Az angol bajnokság csapatai tehát nem sajnálják a pénzt a keretük megerősítésére, Bryan Mbeumo átigazolásával már például tizenegy olyan játékos van, akikért több mint 40 millió fontot fizettek ki. A nyár eddigi legfontosabb átigazolása kétségkívül Florian Wirz Liverpoolba való távozása volt, ami bónuszokkal együtt elérte a 117 millió eurót.
De Kerkez Milos is helyet kap ezen a listán, akiért 40 millió fontot pengetett ki a Liverpool a Bournemouth-nak.
Hiába a Wirtz-transzfer, mégsem a Liverpool áll a legtöbbet költő csapatok listájának első helyén, a Chelsea szokás szerint hozza a formáját, és már most 211 millió fontot költött új érkezőkre. De rajtuk kívül további négy olyan csapat volt, akik már ezidáig több mint 100 millió fontot elköltöttek, köztük van például az a Sunderland is, akik most jutottak fel az első osztályba.
Még a szaúd-arábiai bajnokságban is valamelyest elzárták a pénzcsapot, a Premier League-hez képest jelentéktelen, 202 millió eurót fizettek ki érkezőkért. Felmerülhet a kérdés, hogy miként engedhetik meg maguknak az angol csapatok az ilyen féktelen költekezést. A közvetítési díjaktól kezdve, a szponzorrációkon át egészen a ligától származó juttatásokig, jóval busásabb díjazásban részesülnek más topligás klubokhoz képest.
Az Adidas például zsírosabb szponzorációs szerződést kínál a Manchester Unitendnek - akik történelmük legrosszabb időszakát élik - mint például a Bayern Münchennek.
A Premier League kétségkívül a világ legerősebb és egyben legnézettebb bajnoksága, rengeteg játékos álma, hogy egyszer a ligában játszhasson. Hatalmas lett a szakadék a több bajnoksághoz képest, mely az elkövetkező években valószínűleg tovább fog növekedni.