2020. augusztus 6., 19:05

Martin Jedlička egy év után visszatért a trónra

A hétvégi szezonrajt előtt a dunaszerdahelyi DAC egy különleges találkozót szervezett, melyen 500 szurkoló vehetett részt. A találkozón a szurkolók a DAC játékosaival is találkozhattak a MOL Arénában.

Fotó: FCDAC

A hétvégi szezonrajt előtt különleges eseményt szervezett a dunaszerdahelyi futballklub, ahol a szurkolók a DAC játékosaival is találkozhattak. A szezon előtti eseményen a Ligás Klubok Uniójának elnöke Iván Kozák az előző szezon bronzérmeit is átadta a játékosoknak és a stábnak.

Az érmek átadása után Bernd Storck a sárga-kékek vezetőedzője, valamint a DAC sportigazgatója a belga Jan Van Daele is beszédet intézett a szurkolókhoz. A belga szakember megköszönte a szurkolóknak, hogy az előző idényben is csapat mögött álltak. Jan Van Daele elmondta, hogy a bérletesek 80 százaléka ismét megváltotta bérletét a szombaton kezdődő új idényre is.

Az érmek átadása és a beszédek után kihirdették a tavaszi szezon legjobb játékosát is, amelyről a szavazást a DAC hivatalos honlapján hirdette meg. A szurkolók szavazatai alapján a cseh Martin Jedlička lett a tavaszi szezon legjobbja.

A cseh utánpótlás válogatott hálóőr ezzel egy év után visszatért a trónra, ugyanis 2018/19 idény tavaszán is ő volt a DAC legjobb játékosa a szurkolók szavazatai alapján.

A cseh hálóőr nagy fölénnyel a szavazatok 39 százalékát gyűjtötte be, megelőzve a sárga-kékek csapatkapitányát Kalmár Zsoltot és a panamai César Blackmant.

Köszönöm a szurkolóknak, nagyon örülök a győzelemnek. Egyúttal a csapattársaimnak is hálás vagyok, hiszen nélkülük biztosan nem nyertem volna meg ezt a szavazást

– nyilatkozta Martin Jedlička az eredményhirdetés során a klub hivatalos honlapjának.

A tavaszi szezon legjobb játékosa a szurkolók szavazatai alapján:
1.Martin Jedlička 39,11% (308 szavazat)
2.Kalmár Zsolt 21,40% (168 szavazat)
3.César Blackman 11,08% (87 szavazat)

A sárga-kékek vasárnap hazai pályán a Szered elleni bajnokival kezdik meg szereplésüket a Fortuna Liga új idényében.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.