2018. augusztus 13., 19:00

Marko Nikolic: százszázalékos koncentrációval kell játszani a svédek ellen

A Vidi FC vezetőedzője szerint a csapatnak százszázalékos koncentrációval kell játszania a svéd Malmö ellen, és az apró részletek döntenek majd a továbbjutásról a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező keddi visszavágóján.

vidi-malmo.jpg

Marko Nikolic hétfőn a székesfehérvári sajtótájékoztatón kiemelte: a csapat megfelelően felkészült, a győzelemhez végig fókuszálni kell. A szerb szakvezető szerint az idegenbeli első meccsen 1-1-et játszott Vidi FC az egész magyar labdarúgást is képviseli a Bajnokok Ligájában. Mint mondta: szép történet eddig az európai kupaszereplés, és reményeit fejezte ki, hogy ez az álom minél tovább tart majd.

Az ellenfélről szólva a tréner úgy vélekedett, hogy igazán erős csapatról van szó, amelynek a csoportkör sem ismeretlen. Biztos volt benne, hogy két jó gárda lép majd pályára kedd este Felcsúton, ahol az összpontosítás mellett az dönt, hogy ki milyen harcos hozzáállással játszik majd.

Ezen a szinten már nem lehet hibázni, a legapróbb részletek dönthetnek a párharc kimeneteléről - fogalmazott Marko Nikolic. Bár a svéd csapatnak kell a gól, a tréner azt mondta, hiba lenne az eredmény megtartására törekedni. A lényeg, hogy nem szabad könnyű helyzeteket ajándékozni az ellenfélnek, ez lehet a továbbjutás kulcsa, de a taktika mellett a játékosok egyéni teljesítménye is fontos lesz - hangsúlyozta.

A pálya állapotára vonatkozó kérdésekre a szakvezető közölte: nem a pályával, hanem a játékkal kell foglalkozni, "mindig azokra a dolgokra koncentrálunk, amire hatásunk lehet". Kiemelte, nem érez nyomást a csapaton és büszke játékosaira, akik tisztelettel, de kellő hittel és önbizalommal nyilatkoznak az ellenfélről.

A fehérvári csapat védője, Stopira a sajtótájékoztatón elmondta: a csapat készen áll a mérkőzésre, de a továbbjutáshoz az kell, hogy mindenki a legtöbbet nyújtsa a pályán. Az ellenfélnek erős kerete van, tisztelni kell őket, de a Vidi FC célja a továbbjutás, és úgy gondolja, a fehérvári csapat tudja azt, hogy ehhez mi kell.

A Vidi FC múlt kedden idegenben 1-1-es döntetlent ért el a Malmö ellen, a visszavágó kedden 20 órakor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.