2018. május 28., 08:17

Marko Nikolic: ez csak a kezdet

Ez nem valaminek a vége, hanem valaminek a kezdete, hangsúlyozta Marko Nikolic, a Videoton labdarúgócsapatának szerb edzője, miután vasárnap a Honvéd ellen 2-0-ra megnyert bajnoki mérkőzéssel csapata bebiztosította aranyérmét az OTP Bank Ligában.

Marko Nikolic

Marko Nikolic a találkozót követő sajtótájékoztatón "hatalmas eredménynek" nevezte a vasárnapi győzelmüket, majd hozzátette, hogy megérdemelték a bajnoki címet. Kiemelte:

együttese tavasszal mindössze négy gólt kapott, tehát igazi nagybetűs csapattá érett, a bajnoki címet leginkább ennek köszönhetik.

"Büszke vagyok a játékosaimra, akik nemcsak jó futballisták, hanem nagyon jó emberek is" - nyilatkozta a fehérváriak szakvezetője.

Nikolic megjegyezte, hogy Magyarországon nagyon nehéz volt megszerezni a bajnoki címet, mert hétről hétre szervezett ellenfelekkel találkoztak. A tréner büszke arra, hogy a Partizan Beograddal tavaly aratott bajnoki diadal után idén a Videoton edzőjeként ünnepelhetett, és így két év alatt két különböző országban lett aranyérmes aktuális csapatával.

Kiemelte: nem dőlnek hátra, és két nap ünneplés után a következő feladatokra koncentrálnak.

Mert a meglévő alapokra a következő években nagy csapatot szeretnék építeni Székesfehérváron

- tette hozzá Nikolic.

A Videotonnak tavaly nem sikerült az európai kupaporondon csoportkörbe jutnia - az Európa Ligában pont a Partizan búcsúztatta -, de ez idén sem egyértelmű cél Székesfehérváron. Viszont az edző elmondása szerint ettől még "álmodnak róla", és tesznek is azért, hogy sikerüljön. Ennek érdekében a nyáron egy vagy két játékost szeretnének igazolni.

Nikolic közölte, hogy a pletykákkal ellentétben nem kereste meg őt volt csapata, a Partizan Beograd, de egyelőre nem hosszabbított még szerződést a Videotonnal sem. Hozzátette:

két-három hete már egyeztetnek ugyan a fehérvári folytatásról, de még nem sikerült megállapodniuk.

Az edző elárulta, hogy a bajnokság jövő hét végi zárását követően kéthetes pihenőt tart a Videoton, majd június 14-től edzenek újra a fehérváriak, akik ausztriai edzőtáborba utaznak. Ott öt edzőmeccset terveznek, többek között a Dunaszerdahellyel, az Eszékkel, a Kapfenberggel és a Rosztovval.

A Honvéd vezetőedzője, Supka Attila elsőként gratulált a Videoton bajnoki címéhez. Mint mondta: a céljaik elérése érdekében pontokra lett volna szükségük, de "még nincs veszve semmi". A kispestiek az Újpesttel és a Debrecennel vívnak külön verseny a bronzéremért, utóbbival - valamint a Pakssal - pedig az európai kupaszereplésért.

Supka emlékeztetett, hogy a Honvédnak hetek óta rengeteg sérültje van, meghatározó játékosaik hiányoznak.

Akik viszont ma pályára léptek, azok minden tőlük telhetőt megtettek

- értékelte a kispestiek teljesítményét Supka. Hozzátette, védekezésben azonban néhány hibát vétettek, ami döntőnek bizonyult.

Vasárnap története harmadik bajnoki címét szerezte meg a Videoton labdarúgócsapata, amely korábban 2011-ben és 2015-ben ünnepelhetett aranyérmet.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.