Marad a sikerkovács!
Az Európa-bajnokságot követően felröppentek olyan hírek, hogy Marco Rossi távozhat a magyar válogatott kispadjáról, végül azonban az egész magyar labdarúgás számára a legjobb döntés született, és a folytatásban is az olasz mester irányítja a nemzeti tizenegyet.
Sokan rendkívül nehezen élték meg az Európa-bajnokság csoportköréből való kiesést, közéjük tartozott Marco Rossi is. Miután kiderült, hogy a magyar válogatott lecsúszott a nyolcaddöntőről, az olasz szakvezető rendkívül csalódottan azt mondta, az Eb egyetlen pillanatát sem élvezte. A DAC korábbi edzője ekkor a jövőjéről is bizonytalanul beszélt, szavaiból azt lehetett kivenni, közel sem biztos, hogy marad a magyar válogatott kispadján.
Emlékezzünk csak vissza azokra a sötét időkre, amikor George Leekens vezette a magyar válogatottat, és a szurkolókból majdnem teljesen kihalt a futball iránti szeretet. A láng csak halványan pislákolt, amelyből Rossinak hosszú, kemény munkával sikerült lobogó tüzet csiholnia, és jelenleg ott tartunk, hogy a magyar társadalom focilázban ég.
Rossi egy nagy összetartó családot hozott létre, amelynek nem csupán a játékosok és a szakmai stáb a tagja, hanem az egész szurkolótábor is.
A csapatának pályán mutatott játéka is ezt az összetartást, és az egymásért való küzdést tükrözi vissza. Itt nincsenek óriási sztárok, mint például a franciáknál vagy az angoloknál, a magyar válogatott ereje a csapategységben rejlik, amelyet szintén az olasz edzőnek köszönhetnek. Ezért is reménykedtem abban, hogy észszerű döntés születik, és Rossi marad a válogatott élén.
Marco Rossi számára a magyar válogatott edzőjének lenni többet jelent, mint szimpla munka. Egy nagy családra talált Magyarországon, ezt az érzést pedig már fia, Simone Rossi is átvette, aki gyakran feltűnik a magyar szurkolók körében. Természetesen meg lehet érteni Rossi fáradtságát, hiszen az elmúlt hat évben elképesztő mennyiségű munkát tett bele abba, hogy itt tartson a magyar válogatott.
Nagy feladat előtt áll Rossi és az egész válogatott, az elkövetkező időszak a 2026-as világbajnokságra való felkészülésről fog szólni. Amennyiben az olasz mester 41 év után ismét kijuttatná a magyar csapatot a világbajnokságra, beírná a nevét a magyar futball nagykönyvébe. Hajrá Magyarország, hajrá Marco Rossi!
Megjelent a Magyar7 2024/28. számában.