2021. december 13., 13:15

Már nem Stöger a Fradi edzője!

Távozik az FTC labdarúgócsapatának vezetőedzője, Peter Stöger és két külföldi segítője - közölte honlapján a budapesti klub.

Stöger
Fotó: fradi.hu

A tavalyi szezonban a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott labdarúgócsapat irányítását idén június elején vette át Peter Stöger.

Az 55 éves osztrák edző korábban a német sztárcsapatot, a Borussia Dortmundot a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezette, szintén rendkívül sikeres volt a Kölnnél, amelyet a német másodosztályból feljuttatott a Bundesligába, majd ott óriási bravúrt elérve az ötödik helyre, ezzel az Európa Liga csoportkörébe juttatta. De nyert korábban osztrák bajnoki címeket és Osztrák Kupákat is.

Peter Stöger irányításával a zöld-fehérek ebben a szezonban is sikerrel vették az akadályokat a nemzetközi porondon, a 32 csapatosra szűkített Európa Liga csoportkörébe jutott az FTC, még a BL selejtezőben legyőzve többek között a cseh Slavia Praha együttesét. A rendkívül erős EL csoportkörben a Bayer Leverkusen, a Real Betis és a Celtic mögött ugyan csak a 4. hely jutott a csapatnak, azonban az utolsó fordulóban hazai pályán sikerült felülmúlni a csoportelső németeket. A bajnokságban sokáig az élen állt Peter Stöger gárdája, amely most egy mérkőzéssel kevesebbet játszva a második helyen várja az idei záró fordulót, a Honvéd elleni hazai találkozót.

A hétvégi fordulóban a csapatot az eddigi segítő edző, Máté Csaba irányítja, valamint az edzéseket is ő tartja az új vezetőedző kinevezéséig. Az új vezetőedzőt az FTC igyekszik mielőbb megnevezni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.