2019. július 31., 11:20

Már kaphatók a jegyek a Fradi Dinamo Zagreb elleni visszavágójára

A Ferencváros közlése szerint már kaphatók a jegyek a Dinamo Zagreb elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezős visszavágóra, melyre augusztus 13-án kerül sor a Groupama Arénában.

fradi_valletta
Fotó: MTI

A magyar bajnokcsapatnak még két ellenfélen kell túljutnia a főtáblára kerüléshez, miután kedden este, a máltai Valletta otthonában elért 1-1-es döntetlennel, 4-2-es összesítéssel bejutott a selejtező harmadik fordulójába.

A 21-szeres horvát bajnok Dinamo elleni párharc első meccsét jövő kedden, 20 órától rendezik Zágrábban, és az egy héttel később sorra kerülő budapesti visszavágó is este nyolckor kezdődik majd - az FTC honlapja alapján.

A klub szerdai hírében kiemelte, hogy a mérkőzés A kategóriás besorolású, azaz a jegyárak változatlanok lesznek a Ludogorec, valamint a Valletta elleni összecsapás áraihoz képest. A belépőket online és személyesen, a Groupama Aréna jegypénztárainál is meg lehet váltani.

Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője szerint megérdemelték a továbbjutást a máltai bajnokkal szemben.
"Jól kezdtünk, helyzeteket alakítottunk ki, ha ezek egyikéből betalálunk, akkor minden másképp alakult volna, de sajnos nem sikerült, így más volt a mérkőzés forgatókönyve. Ráadásul aztán sajnos kaptunk egy gólt. Az ellenfelünk mindent megtett, hogy visszajöjjön a párharcba, de úgy érzem, megérdemeltük a továbbjutást" - értékelt az FTC honlapján az ukrán szakember.

A tréner elárulta, hogy az első csere (Danilo Ihnatenkót Sigér Dávid váltotta a 32. percben) taktikai volt.
"Nem történt sérülés. Néha előfordul ilyen egy játékossal, hogy elveszti az önbizalmát. Danilo ráadásul most sárga lapot is kapott, láttam rajta, hogy nem mert belemenni az ütközésekbe, mivel félt, hogy jön a második lap és a kiállítás. Megesik, hogy ilyen történik, nem kell túldimenzionálni, ezért van a csapatunk, ezért vannak kiváló játékosok a kispadon. Sigi bejött, és nagyszerűen teljesített" - magyarázta Rebrov.

A vezetőedző elmondta azt is, hogy feszült volt, amiért nem azt látta a játékosaitól, amire képesek, de a szünetben rendezték a sorokat. Ahogy fogalmazott, sajnálja, hogy a visszavágót nem sikerült megnyerni, de a lényeg, hogy megvan a továbbjutás.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.