2022. június 21., 12:45

Már a FIFA is vizsgálja a transzneműekre vonatkozó szabályokat

Több más világszervezethez hasonlóan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) is felülvizsgálja a transzneműekre vonatkozó szabályait.

foci, szivárvány
Illusztrációs felvétel
Fotó: unsplash.com

A FIFA egyik szóvivője kedden jelentette be, hogy zajlanak a szakértői egyeztetések, melyek során a Nemzetközi Olimpiai Bizottság novemberben megjelent, erre vonatkozó tanulmányát is figyelembe veszik.

Orvosi, jogi és tudományos szempontból is körüljárjuk a témát

- tette hozzá a FIFA illetékese.

A vizes sportokat tömörítő szövetség, a FINA vasárnap Budapesten jelentette be, hogy transznemű versenyzők nem indulhatnak női szakágakban, majd a rögbit irányító IRL is hasonlóan döntött. A kerékpársportot összefogó UCI a múlt héten az addiginál alacsonyabb tesztoszteronszintet határozott meg részvételi feltételként. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke, Sebastian Coe közölte, van esély arra, hogy követik a FINA politikáját, erről az év folyamán a WA tanácsa dönt majd.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.