2019. október 8., 19:05

Malmőben leleplezték Zlatan Ibrahimovic szobrát

Zlatan Ibrahimovic szülővárosában, Malmőben leleplezték a délszláv származású, svéd válogatott labdarúgó közel három méter magas szobrát.

ibrahimovic-szobor-malmo-jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: AP

Peter Linde szobrászművész aranyszínű alkotása félmeztelenül, karjait széttárva, a gólöröm pillanatában ábrázolja a 38 éves Ibrahimovicot.

A modell
A modell
Fotó:  Getty Images

A csatár a leleplezés előtt mondott beszédében kiemelte: szobra azt jelképezi, hogy minden lehetséges az életben, és hisz benne, hogy mások számára képes motivációt jelenteni.

"Egyes játékosok trófeákat kapnak, mások szobrokat, és vannak, akik mindkettőt. Ez a legnagyobb dolog, ami megtörténhet egy emberrel, különösen, amikor ennek helye a szülővárosa. Nagyon büszke vagyok, mert ezek szerint tettem valamit, amit más nem" - nyilatkozta Ibrahimovic a megjelent több mint ezer ember előtt.

Ő az első, akinek még életében szobrot állítottak Malmőben.

Ibrahimovic 2001-ben igazolt a Malmö FC-től az Ajaxhoz, majd karrierje során több európai nagy klubban megfordult, jelenleg az LA Galaxy játékosa, amellyel bejutott az észak-amerikai profi bajnokság (MLS) rájátszásába.

ibrahimovic-szobor-malmo-jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.