2022. október 9., 10:47

Magyarország az első, Szlovákia az ötödik kalapból várja az Eb-sorsolást, a szlovák focielnök szerint mégis mi vagyunk a rosszabbak

Egészen megdöbbentő logikai bravúrt hajtott végre a szlovák futballszövetség elnöke, Ján Kováčik, amikor arról kérdezték, mit szól hozzá, hogy válogatottját az ötödik kalapból húzzák a vasárnap esedékes Eb-selejtező sorsoláson.

ján kovácik
Fotó: TASR/AP

A frankfurti eseményen Magyarországot, köszönhetően a Nemzetek Ligájában nyújtott remek teljesítményének, az első kalapból húzzák majd ki, míg Szlovákiát az utolsó előtti ötödik kalapból.

A magyar csapat a dánokkal, portugálokkal, svájciakkal került egy kalapba, míg a szlovák Máltával, Gibraltárral vagy például Moldáviával. Értelemszerűen az egy kalapba került csapatok nem kerülhetnek egy selejtezőcsoportba.

A Szlovák Futballszövetség (SFZ) elnöke, Ján Kováčik a szövetség hivatalos oldalának nyilatkozva annyit mondott, természetesen nincs minek örülni, de el kell fogadni a tényt, Szlovákia jelenleg csak 55. a FIFA-világranglistán, de volt már rosszabb is. 

Kováčik, vélhetően, hogy saját futballelnöki "eredményeit" mentegesse, kiszámolta, hogy az elmúlt 11 év átlagos helyezései alapján a szlovák csapat még így is a magyar fölé kerekedik. A szlovák válogatott helyezéseit átlagolva a 35., míg a magyarét a 40. hely jön ki.

Arra ugyanakkor egy szót sem vesztegetett, hogy mi az oka a szlovák válogatott utóbbi hónapokban mutatott gyenge teljesítményének. a kritikák kapcsán annyit mondott, mindenkinek joga van véleményt alkotni, a foci egy "élő organizmus", változnak az idők és a generációk. Lesznek jó és rossz időszakok, most az utóbbi van - jegyezte meg Kováčik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.