2019. november 9., 19:17

Magyar játékosai szállították a DAC újabb győzelmét

A sárga-kékek négy mérkőzés után visszavágtak a Trencsén együttesének, ráadásul Kalmárék megelőzték a Zsolnát a tabellán.

Dac_trencsén_11_09
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Márkus Emese

A szlovák élvonalbeli bajnokság 15. fordulójában a dunaszerdahelyi DAC előtt komoly lehetőség adódott, miután a rivális Zsolna ismét vereséget szenvedett. Ennek tudatában a sárga-kékek nagy lendülettel is kezdték a találkozót, és

már az első gólszerzési lehetőségből betaláltak a hazaiak a 3. percben,

miután Divkovič remek ütemben passzolt Vida Kristopher elé, akinek még arra is volt ideje, hogy lekezelje a játékszert, és a hálóba passzoljon. Az erős dunaszerdahelyi kezdés a folytatásban is kitartott, és az 5. percben Divkovič növelhette volna kettőre a hazaiak előnyét, de az egyik trencséni védő még odaért, és szögletre mentett.

A pontrúgást követően óriási tűzijáték kezdődödött a trencséni kapu előtt, előbb Kalmár lövését blokkolták a vendégek majd ismételten Divkovič került helyzetbe, azonban csapattársát, Fábryt találta telibe.

A Trencsén a bekapott gólt követően ritmust váltott, és próbáltak azonnal válaszolni a hazaiak góljára,

a 15. perc végén Beskorovainyi hibája után Van Kessel remekül centerezett középre, a berobbanó Koolwijk pedig kiegyenlített.

A 22. percben ezúttal Bukari fűzte be a sárga-kékek ukrán világbajnokát, majd lövése után Jedlička védett bravúrral.

Az első félórához közeledve a DAC ismét növelte a tempót, és jöttek is a helyzetek. A 25. percben előbb Kalmár lövését blokkolták, majd Fábry szöglete után Beskorovainyi fejelt épphogy mellé. Két perccel később pedig Vida Kristopher előtt adódott gólszerzési lehetőség, a magyar támadó azonban egy gyenge lövéssel fejezte be az akciót.

Az első félidő hajrájában a csapatok előtt már komoly gólszerzési lehetőség nem igazán adódott, így 1-1-es döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok.

Szünetről visszatérve a hazaiak tovább ostromolták a Trencsén kapuját a vezetés megszerzése érdekében. A második játékrész első perceiben komolyabb lehetőség nem adódott a gólszerzésre,

az 57. percben azonban a sárga-kékek csapatkapitánya Kalmár Zsolt egy ollózos mozdulattal a hálóba lőtte a labdát ismét megszerezve a vezetést a sárga-kékeknek.

A 63. percben Vida Kristopher szorult ápolásra, majd Peter Hyballa lecserélte magyar támadóját, és Kristin Koštrnát küldte pályára. A 66. percben Blackman rúghatta volna meg a harmadikat, de a kapusba célzott a panamai szélső. A mérkőzés hajrájára a hazaiak német mestere Vida Mátét is pályára küldte. Negyedórával a vége előtt Divkovič dönthette volna el, de a horvát támadó lökete a kapu fölé ment.

A mérkőzést végül a 78. percben a csereként beálló Vida Máté döntötte el, miután meglőtte a sárga-kékek harmadik gólját.

Említést érdemel, hogy a DAC mindhárom gólját a magyar játékosai szerezték.

Fotó:  Márkus Emese

Fotó:  Márkus Emese

Ami a forduló további eredményeit illeti, a Zsolna nagy meglepetésre hazai pályán szenvedett vereséget a Rózsahegytől, ez pedig azt jelentette, a DAC megelőzte a Zsolnát és fellépett a tabella második helyére.
Fortuna Liga, 15. forduló:
FC DAC 1904 – AS Trencsén 3-1 (1-1)
MOL Aréna, Dunaszerdahely, 7027 néző v.: Ziemba
Gólszerzők: Vida K. (3.), Kalmár (57.), Vida M. (78.)  ill. Koolwijk (16.)
Sárga lapok: Davis (23.), Blackman (39.) ill. Skovajsa (42.)
DAC: Jedlička - Blackman, Kružliak, Beskorovainyi, Davis - Oravec, Ronan (Veselovský 90+4.) - Vida Kristopher (Koštrna 65.), Fábry (Vida M., 69.), Divković - Kalmár
Trencsén: Chudý - Ligeon, Kleščík, Skovajsa, Julien - Zubairu, Koolwijk, Roguljič (El Mahdioui 74.) - Bukari, Čatakovič (Comvalius 69.), Van Kessel (Depetris 83.)
A 15. forduló további eredményei:
MŠK Zsolna – MFK Rózsahegy 1-2 (0-1)
ŠKF Szered – FC Nyitra 0-1 (0-0)
FK Szenyica – MFK Zemplén Nagymihály 4-0 (0-0)
FC Szpartak Nagyszombat – FK Pohronie Garamszentkereszt 3-2 (0-2)
Dac_trencsén_11_09
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.