2021. április 4., 17:56

Magyar játékosai nélkül játszott 3-3-as döntetlent a DAC a húsvéti rangadón

A második hely szempontjából sorsdöntő mérkőzés várt a dunaszerdahelyi sárga-kékekre a rivális Zsolna otthonában. A válogatott szünet alatt a DAC két magyar válogatott játékosa Kalmár Zsolt és Schäfer András is megsérült, így magyar játékosai nélkül lépett pályára a csallóközi együttes Zsolnán.

Fotó: FCDAC

Két kulcsemberét is elvesztette Bernd Storck, ugyanis Kalmár Zsolt súlyos sérülést szenvedett, valamint Schäfer András is harcképtelenné vált több hétre. A német szakember több helyen is kénytelen volt változtatni, a kezdőbe nevezte Niklas Sommert, de Yhoan Andzouana és Sebastian Nebyla is a kezdőben kapott bizonyítási lehetőséget a sárga-kékek vezetőedzőjétől.

A találkozó a második hely szempontjából létfontosságú volt, hiszen újabb vereség esetén a DAC előnye már csak három pontra olvadhatott volna a Zsolnával szemben, és a Nagyszombat is közelít a negyedik helyen.

A hétvégi forduló érdekessége volt, hogy a Slovan-Aranyosmarót és a Zsolna-DAC rangadón használták először a videóbírós rendszert (VAR) a szlovák élvonalban.

A sárga-kékek a második percben máris helyzetbe kerültek, Ramirez lövését Petráš bravúros védéssel ütötte szögletre, a partjelző egy kicsit későn, de beintette a lest. Mindkét csapat támadólag lépett fel, ami az első percekben helyzeteket hozott. A mérkőzés hatodik percében a hazaiak is villantak, Kaprálik lövése éppenhogy elkerülte Jedlička kapuját. Két perccel később ismét a Zsolna próbálkozott, Fazlagić lapos lövését ezúttal már Jedlička védte könnyedén.

A mérkőzés első tíz perce viszonylag jó iramot és több helyzetet is hozott, a 9. percben Ramirez is eltalálta a kaput, Petráš a helyén volt és hárított. A 11. percben az első nagy dunaszerdahelyi lehetőség maradt ki, Balić távoli lövését a zsolnai hálóőrnek kellett a léc fölé tolnia.

Az első negyedórában a DAC támadásaiban nagyobb veszély volt, a 17. percben Andzouana csapta be védőjét, de a lövésébe az egyik zsolnai még beleért, így csak az oldalhálót találta el.

A 22. percben a DAC megérdemelten szerezte meg a vezetést Ramirez révén, Andzouana kiválóan ugratta ki a leshatáron a dél-amerikai támadót, aki ezúttal már nem hibázott, és megszerezte a DAC első gólját találkozón.

A bekapott gól kissé megfogta a Zsolnát, amit a sárga-kékek kis híján kis is használtak. A nagy kedvvel futballozó Andzouana egy újabb remek labdát adott középre, amit Nebyla a felső lécre fejelt.

A zsolnaiak a 30. percben első komoly helyezetüket gólra váltották, az üresen hagyott Ďuriš élt is a lehetőséggel, közelről vette be Jedlička hálóját. A DAC válasza nem váratott sokáig magára, három perccel az egyenlítő gól után Balić varázslatos tekerése a jobb felsőben kötött ki.

A 35. percben Davis szabálytalankodott a tizenhatoson belül, ami után a játékvezető büntetőt ítélt a hazaiaknak, az esetet a videóbíró is megnézte és megerősítették a játékvezetőt ítéletében. A megítélt tizenegyest Kurminowski értékesítette esélyt sem adva Jedličkának.

Öt perccel a szünet előtt a hazaiak a vezetést is megszerezték, ezúttal is Ďuriš talált be megszerezve a vezetést a Zsolnának. Előnyüket sokáig a zsolnaiak sem tudták megőrizni, a ráadás perceiben Blackman kiválóan passzolt Ramirez elé, aki irgalmatlanul bebombázta a zsolnai kapuba.

Egy elképesztő hat gólt hozó fordulatokban gazdag első játékrész után mehettek pihenőre a csapatok.

A második félidőben is folytatódott a remek iramú támadófoci, az 53. percben Miroslav Gono került remek helyzetbe, Jedlička bravúros védéssel akadályozta meg az újabb zsolnai gólt. Az 58. percben ismét zsolnai lehetőség adódott, Gono újabb helyzetét ezúttal Kružliak blokkolta. Egyórányi játékot követően Ramirez előtt adódott lehetőség a mesterhármasra és a vezetés megszerzésére, de az utolsó pillanatban Kiwior blokkolta a DAC támadójának próbálkozását.

A mérkőzés hajrájában mindkét szakvezető cserékkel próbálta frissíteni csapatát, hosszú idő után léphetett pályára a DAC német kiválósága Sidney Friede,

aki hosszas sérüléséből épült fel. Az utolsó negyedórában mindkét csapat megnyerhette volna a mérkőzést, de a befejezéseknél mindig hiba csúszott, így maradt a gólzáporos 3-3-as döntetlen a végeredmény.

A döntetlen azt jelentette, a két csapat között maradt a hatpontos különbség a táblázaton. A DAC legközelebb szerdán a Szlovák Kupa nyolcaddöntőjében lép pályára a Rózsahegy ellen.

Fortuna Liga, felsőházi rájátszás (bajnoki címért)
MŠK Zsolna – FC DAC 1904 3-3 (3-3)
Štadión pod Dubňom, Zsolna, zárt kapuk mögött, v.: Smolák
Gólszerzők: Ďuriš (30., 41.), Kurminowski (35., büntetőből) ill. Ramirez (22., 45+1.,), Balić (33.)
Sárga lapok: Nebyla (58.), Ramirez (64.), Müller (81.)
Zsolna: Petráš - Rusnák, Kopas, Kiwior, Sluka – Gono (Myslovič 83.), Fazlagikj, Bernát (Slebodník 62.) - Kaprálik (Goljan 76.), Kurminowski (Jibril 82.), Ďuriš
DAC: Jedlička - Sommer, Müller, Kružliak, Davis – Blackman (Moumou 84.), Christie-Davies, Balić, Andzouana (Divković 76.) – Nebyla (Friede 69.), Ramirez
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.