2019. szeptember 26., 12:03

Magyar emlékek nyomában: Guttmann Béla – Lisszabon

A portugál Benfica stadionjánál 2014. február végén felavatták a lisszaboni labdarúgóklub egykori magyar sikeredzőjének, Guttmann Bélának (1900–1981) a szobrát.

guttmann
Galéria
+2 kép a galériában

A 220 centiméter magas bronzalak – Szatmári Juhos László alkotása – a legendás trénert (egykor készült fotója alapján) a két megnyert BEK-serleggel a kezében ábrázolja a sportpálya 18. kapujánál, a 2004 januárjában elhunyt Fehér Miklós mellszobra közelében.

A Budapesten született Guttmann Béla játékosként négy alkalommal ölthette magára a címeres mezt, edzői pályafutása alatt pedig tucatnyi ország 25 csapatnál dolgozott.

Megfordult Ausztriában, Hollandiában, Romániában, Olaszországban, Argentínában, Cipruson, Brazíliában, Uruguayban, Svájcban és Görögországban is, ám legnagyobb sikereit Portugáliában érte el.

Előbb, az 1958/59-es idényben bajnok lett az FC Portóval, ám a következő szezonban már a nagy riválist, a Benficát irányította. A lisszaboni együttessel, a „Sasokkal” 1961-ben és 1962-ben megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, kétszer nyert portugál bajnokságot, egyszer pedig portugál kupát, és ő fedezte fel minden idők egyik legjobb futballistáját, Eusebiót.

 Guttmann karrierje csúcsán haraggal távozott Lisszabonból, s bár még 1973-ig aktív volt, portugáliai sikereit nem tudta megismételni.

 A legenda szerint távozásakor Guttmann megátkozta a Benficát, hogy nélküle száz évig nem nyer európai kupát, és a csapat azóta valóban számos finálét bukott el.

A szoborállítás ötletét Konkoly Norbert lisszaboni nagykövet fél évvel az avatást megelőzően vetette fel Luís Filipe Vieirának, a Benfica elnökének. Az élénk médiaérdeklődés közepette lebonyolított ünnepségen – amelyet a klub alapításának 110. évfordulóján rendeztek – a szónokok úgy vélekedtek, hogy a szoborral Guttmann Béla végleg visszatért a Benficához.

Köszönöm Abelovszky György diplomatának lisszaboni segítségét.

guttmann
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.