2022. július 15., 17:07

Magyar állampolgár lett a Fradi felvidéki kiválósága

Nagy Viktória, a ferencvárosiak 21 éves támadója szerdán tette le az állampolgársági esküt.

Nagy Viktória
Fotó: fradi.hu

 bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgója, Nagy Viktória Budapesten, az 5. kerületi polgármesteri hivatalban rendezett eseményen tette le a magyar állampolgársági esküt.

A ceremónia során elhangzott az állampolgársági eskütétel, illetve a Magyar Himnusz és a Szózat közös eléneklése is.

Az anyakönyvvezető kiemelte, hogy Viki már sok örömöt szerzett a klubnak és a Fradi-szurkolóknak egyaránt.

Viki 2001-ben Galántán született, majd Nádszegen nőtt fel. Már nagyon fiatalon megismerkedett a labdarúgással, Vágsellyén és Dunaszerdahelyen nevelkedett. Tehetségére a Ferencváros is felfigyelt, majd szerződést is kötöttek vele. Egyedüli gyerekként, lány létére, 2016-ban költözött Magyarországra. A zöld-fehérekkel U19-es és felnőtt bajnokságot is nyert, valamint már a BL-indulást is kiharcolta.

„A Ferencváros és a Slovan közül kellett választanom, ha nem igazoltam volna Budapestre, akkor Pozsonyba mentem volna iskolába, és minden bizonnyal a Slovanban játszottam volna. Nagyon örültem, mikor megkeresett a Fradi, mégiscsak jobban szeretek a csapattársaimmal az anyanyelvemen kommunikálni, szóval ezért is döntöttem a Fradi mellett. Ez a klub valóban egy igazi nagy család. A pályán kívül is mindig mindenki jóban van egymással, sok programot csinálunk együtt. Át tudom érezni, amikor azt mondják, hogy egy nagy család vagyunk” – mesélte a ferencvárosi igazolás kapcsán.

Viki elmondta, nagyon boldog, hogy megkaphatta a magyar állampolgárságot, mivel több mint hat éve él Magyarországon, és minden vágya, hogy egyszer magyar válogatott legyen. Korábban a szlovák válogatottból kapott már meghívót, de emiatt nem fogadta el.

Vágó Fanny, a Ferencváros vezetőedzője szerint Vikit tehetsége, hozzáállása és mentalitása egyértelműen hozzásegítheti ehhez az álmához.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.