2020. április 16., 09:17

Luxushotelben tölti házi őrizetét Ronaldinho

Egy asuncióni luxushotelben tölti házi őrizetét a brazilok korábbi futballsztárja, Ronaldinho és testvére, akiket március elején vettek őrizetbe Paraguayban és a múlt héten hagyhatták el a börtönt óvadék fejében.

Ronaldinho
Fotó: TASR / AP

A 40 éves aranylabdás ex-futballista és fivére, Roberto Assis a Palmaroga Hotelben bérel egy lakosztályt, amely 350 dollárba (körülbelül 113 ezer forintba) kerül éjszakánként, s hogy edzésben maradjanak, a vezetőség a rendelkezésükre bocsátotta a 15x30 méteres báltermet, itt tudnak a labdával gyakorolni. Látogatókat ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt nem fogadhatnak.

A szálloda menedzsere szerint Ronaldinhónak jót tesz az ott tartózkodás: amikor egy hete megérkezett, nagyon stresszesnek tűnt, időközben azonban már ismét mosolygóssá vált.

A testvérpárt azért vették őrizetbe, mert a nevükre szóló, paraguayi keltezésű hamis útleveleket találtak náluk. A brazil hatóságok 2018 végén bevonták Ronaldinho útlevelét, mert nem fizetett be egy 2,5 millió dolláros bírságot. Ezt a brazil média szerint azért szabták ki rá, mert engedély nélkül építkezett egy természetvédelmi területen álló tó partján.

A korábbi sztárlabdarúgó egy kaszinótulajdonos meghívására érkezett Paraguayba, ahol gyerekeknek szóló jótékonysági programon vett volna részt.

Múlt szerdán a volt játékos és testvére 1,6 millió dollár ellenében elhagyhatta a börtönt és házi őrizetbe került, de az országban kell maradniuk. Azt nem tudni, ki fizette ki az óvadékot, a brazil sajtó szerint a pénz egy európai számláról érkezett.

Brazil lapinformációk szerint a védelem szeretné elérni a vádlottak felmentését, ha azonban bűnösnek találják őket, akár öt év börtönt is kaphatnak.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.