2018. augusztus 30., 20:38

Luka Modrics lett az év legjobb játékosa a BL-ben is

A Bajnokok Ligája előző szezonjának legjobbjait is díjazták csütörtök kora este a Monacóban megrendezett gálaesten, a BL idei szezonjának sorsolása előtt.

bl-dijazottak.jpg

A monacói gálaest két házigazdája az UEFA sajtófőnöke, Pedro Pinto és Reshmin Chowdhury volt. Az est első díjazottját az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin köszöntötte a pódiumon. David Beckham elnöki különdíjban részesült és ezzel a harmadik angol lett, aki megkapta ezt az elismerést. Korábban Bobby Robson (2002) és Bobby Charlton (2008) volt, aki ebben a díjban részesült.

Ezt követően a Bajnokok Ligája előző kiírásának legjobb kapusát díjazták. A legjobb hálóőr három játékos közül került ki, a Real Madrid kapusa, Keylor Navas, a brazil válogatott nyáron Liverpoolba szerződő hálóőre, Alisson Becker és a szintén nyáron klubot váltó olasz Gianliugi Buffon közül. Az előző szezon legjobb kapusa díjat végül a Costa Rica-i hálóőr, Keylor Navas kapta meg, aki csapatával sorozatban három alkalommal hódította el a legrangosabb nemzetközi trófeát.

A gálaest harmadik díjazottja a három Real Madrid védő közül került ki, nevezetesen a brazil Marcelo, a spanyol Sergio Ramos és a francia Raphael Varane közül választhattak az újságírók. A díjat végül a spanyol Sergio Ramos nyerte, aki ezzel megvédte címét.

A szezon legjobb középpályásának járó díjat a 2012 óta a Real Madridot erősítő horvát középpályás, Luka Modrics érdemelte ki. A horvát mellett a belga Kevin De Bruyne és a német Toni Kroos pályázott erre a díjra. A legjobb csatárnak járó díjat a portugál Cristiano Ronaldo kapta meg, aki időközben a Juventus együtteséhez igazolt.

A Bajnokok Ligája showműsora az előző szezon legjobb női és férfi játékosának járó elismerések átadásával zárult. Az év legjobb női játékosának Pernille Harder-t, a Wolfsburg 25 esztendős játékosát választották meg. A Bajnokok Ligája előző szezonjának legjobb férfi labdarúgója a Real Madrid és a horvát válogatott világbajnoki ezüstérmes játékosa, Luka Modrics lett. A díjért Cristiano Ronaldo és Mohamed Szalah is versenyben volt az utolsó pillanatig.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.